Szegeden mesélt új filmjéről Nemes Jeles László, aki saját családjának sorsát dolgozta fel – az Árva képviseli majd Magyarországot az Oscar-díjért folyó versenyben
Új filmjéről mesélt Nemes Jeles László Szegeden. Mint kiderült, küldetést jelentett számára az, hogy ismertesse új filmje, az Árva történetét, amit saját családjának a sorsa ihlette. A rendező erről a filmnek a szegedi Belvárosi Moziban vasárnap tartott premier előtti bemutatóján beszélt.
Nemes Jeles László elmondta, az 1956-os forradalom leverését követően, a kommunista államhatalom újjáépítésének időszakában, 1957 tavaszán, a május 1-jére készülődő Budapesten játszódó film édesapja, Jeles András ötletéből született. Ő írta meg az eredeti anyagot, a forgatókönyv fejlesztésére és a film elkészítésére meg is próbált finanszírozást keresni, de nem sikerült neki – írja az MTI.
FÁJDALMAS LETT VOLNA SZÁMÁRA EKÉSZÍTENI A FILMET
A rendező szerint édesapja túl közel volt a történethez, talán túl fájdalmas is lett volna számára a film elkészítése. A munka során neki is törekednie kellett arra, hogy megtalálja a megfelelő távolságot. A forgatókönyv – melyet Clara Royer-vel együtt jegyez – írása során igyekezett ugyanakkor minél inkább megtartani az alaptörténet oszlopait.
A SORS HOZTA A TRILÓGIÁT
A főszereplő 12 éves Andort édesanyja egyedül neveli, a fiú még bízik benne, hogy a háborúban eltűnt édesapja vissza fog térni. Egy nap megjelenik náluk egy férfi, aki azt állítja, hogy ő Andor apja. A fiú nem hajlandó apjának tekinteni az idegent. A férfi azonban beköltözik hozzájuk, és a fiú kénytelen leszámolni illúzióival. Miközben az anya és fia közötti szakadék egyre mélyül, Andor elhatározza, hogy bármi áron, de megmenti családját a férfitől. A rendező közölte, arra, hogy a főcímben miért Nemes Lászlóként szerepel, a film megadja a magyarázatot. Bár a művész korábbi filmjei, a Saul fia a második világháború, a Napszállta pedig az első világháború időszakában játszódik, készítésük során nem gondolt tudatosan trilógiára, a sors hozta így. A három alkotásban szavai szerint benne van az ország, a régió, és ezen keresztül a kontinens sorsa.
A KÁDÁR-KORSZAK UTOLSÓ ÉVEIBEN VOLT GYEREK
A rendező felidézte, a Kádár-korszak utolsó éveiben volt gyerek, és akkor is nyomasztotta a korszak, ezt is megpróbálta megjeleníteni a filmben. Az Árva a 20. század integrálásának fontosságára próbálja meg felhívni a figyelmet, szembenézés nélkül azonban nincs erre lehetőség – mondta. Az Árvát 35 milliméteres filmre forgatták, annak érdekében, hogy az alkotás a lehető legjobb minőségben jusson el a közönséghez – mondta. Úgy fogalmazott, a filmkészítésbe bele kell tenni a munkát, ez kézműves folyamat, tudásra és szakemberekre van szükség, hogy a néző minél gazdagabb élményekhez jusson.
OLYAN GYERMEKSZÍNÉSZEKET KERESTEK, AKIKBEN MEGVAN A VELESZÜLETETT DRÁMAISÁG
Annak érdekében, hogy valódi hatása legyen a gyerekszereplők karakterének, olyan jelentkezőket kerestek, akikben megvan a veleszületett drámaiság. Ezt az Andort játszó Barabás Bojtorján és a Sárát alakító szegedi Szabó Eliz személyében meg is találták. A gyerekszínészek azonban a forgatókönyv utolsó tíz oldalát nem kapták meg, csak a forgatás végén derült ki számukra, hogyan fejeződik be a történet – közölte Nemes Jeles László.
AZ OSCAR-DÍJÉRT IS VERSENYBE SZÁLL
A Nemzeti Filmintézet támogatásával, európai koprodukcióban készült film szerepelt a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyében és a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál programjában is. Október 23-tól lesz látható a hazai mozikban, a Mozinet forgalmazásában. Jövőre Nemes Jeles László legújabb alkotása, az Árva képviseli Magyarországot a legjobb nemzetközi filmért járó Oscar-díjért folyó versenyben.



