Kikapcs

Komolyzenei fellegvár Szegeden – már megvásárolható a Filharmónia Tisza-bérlete, ami végigkísér az élményeken!

Indul a Filharmónia Magyarország koncertszezonja, melynek keretében a 2025/2026-os évadban a szegediek eltölthetnek egy-egy estét Mozarttal, Beethovennel és Puccinivel is – a teljesség igénye nélkül, ugyanis a Filharmónia még ezeken felül is rengeteg komolyzenei programmal készül. A Tisza-bérlet megvásárlásával az összes koncertet végig követheted, amelyeknek túlnyomó részben idén a Szegedi Nemzeti Színház ad otthont.

Ha ősz, akkor újra megtelik zenével a Napfény Városa: a Filharmónia Magyarország szegedi koncertszezonja hivatalosan is elstartol – sőt, mint ahogyan korábban beszámoltunk róla, most vasárnap (10.05.) egy lélegzetelállító koncerttel indítanak a Dóm falai között. A két tehetséges művész – az orgona mestere, Szamosi Szabolcs, valamint a zongora virtuóza, Balázs János – olyan műsorral készül, amelyben a barokk mesterek, mint Bach darabjai mellett Liszt felemelő Consolationjét is hallható lesz majd.

ÉLD ÁT AZ ÉLMÉNYT A FILHARMÓNIA TISZA-BÉRLETÉVEL

Ezt követően is is világszínvonalú előadások, varázslatos esték és felejthetetlen hangulat várja a klasszikus zene rajongóit: mindezt egyetlen bérletvásárlással átélheted – ez a Filharmónia Magyarország Tisza-bérlete! Ennek megvásárlásával számos előny jár a Filharmónia koncertjeit illetően, többek között az embernek

  • garantált helye van a szezon legjobb koncertjein és előadásain
  • kedvezőbb áron jut be, mintha külön-külön vásárolna jegyet
  • illetve biztos lehet benne, hogy nem marad le a koncert által nyújtott felejthetetlen élményekről

A Filharmónia Magyarország szegedi sorozatai ugyanis nem csak a komolyzene kedvelőinek szólnak, ezek az esték igazi feltöltődést nyújtanak minden korosztálynak.

IZGALMAS MŰVÉSZEK ÉS VILÁGSZÍNVONALÚ PRODUKCIÓK VÁRJÁK A SZEGEDIEKET

A 2025/2026-os szezonban is izgalmas művészek és világszínvonalú produkciók várják a közönséget, az első, már novemberben esedékes koncerten Mozart avatott tolmácsolói, a Purcell Kórus, az Orfeo Zenekar, Vashegyi György és Egri Márton látogat el Szegedre, majd érkezik a svájci Verbier Fesztivál Kamarazenekara Takács-Nagy Gábor vezetésével, akik Beethoven különleges világába kalauzolja el a szegedieket. Ezt követően a Szegedi Szimfonikus Zenekar, Kriszta Kinga és Pataki Adorján jóvoltából, Puccini legszebb dallamaiban is elmerülhetünk Cser Ádám vezényletével, majd a Danubia Zenekar, Horváth István és Hámori Máté érkezik, akik a zenetörténet legismertebb szerelmes zenéit gyűjtik csokorba egyetlen este erejéig.

Minden további infót a szezon programjáról IDE KATTINTVA találsz, a Filharmónia Magyarország Tisza-bérletét pedig a Jegymester felületén, IDE KATTINTVA tudod megvásárolni!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb