Mindenmás

Szeptemberben felgyorsult a drágulás, Szegeden 23 százalékkal emelkedtek a lakásárak egy év alatt

Szeptemberben folytatódott a lakásárak emelkedése, országosan 2,7 százalékkal, Budapesten pedig 2,6 százalékkal nőttek az árak az előző hónaphoz képest az augusztusi 1,2, illetve 1,4 százalékos havi drágulást követően – közölte az ingatlan.com pénteken. Ami Szegedet illeti, nálunk a medián ár 937 ezer forint körül mozog, ami 23 százalékos emelkedést jelent egy év alatt.

Az ingatlanhirdetési portál tájékoztatása szerint éves összevetésben országosan 16,8 százalékkal, Budapesten pedig 22,1 százalékkal magasabbak a kínálati árak, mint egy évvel korábban, de közel azonos mértékben nőttek az árak Észak-Magyarországon, 20,8 százalékkal, ami meghaladja Pest vármegyében (15,4 százalék) és a Nyugat-Dunántúli régiókban mért (14,6 százaléka) növekedési ütemet.

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG VITTE A PRÍMET

Havi összevetésben a legnagyobb növekedést szeptemberben

  • Észak-Magyarországon regisztrálták, 6,3 százalékkal,
  • ami duplája a Pest vármegyei 2,9 százaléknak
  • és magasabb, mint a Nyugat-Dunántúlon mért 4,0 százalék.

A közlemény idézi Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta: a mostani áremelkedés nem meglepő az Otthon Start programhoz köthető keresletélénküléshez képest. A kelet-magyarországi régiókban az árak egyre gyorsabban közelítenek a nyugat-magyarországi és Pest megyei szintekhez, vagyis záródik a lakáspiaci árolló – tette hozzá.

A 40 ÉV ALATTIAK ROHAMOZTÁK MEG A PIACOT

Az MTI érdeklődésére Balogh László azt is elmondta, hogy a fővárosi éves lakásár-növekedés elsősorban az év eleji befektetési boomnak tudható be és nem az Otthon Start program miatti keresletnövekedés hajtotta. Balogh László meglepetésként értékelte, hogy a 3 százalékos hitel igénylőinek átlagéletkora 34 év volt, 80 százalékuk pedig 40 év alatti, ami arra utal, hogy az ingatlanpiacot múlt hónapban azok a fiatalok rohamozták meg, akik az elmúlt tíz év lakásdrágulása miatt kiszorultak a vevők közül. Az előzetes várakozások alapján a piacon nagyobb befektetői aktivitásra számítottak a hitelprogram elindulásával – fogalmazott a szakértő, hozzátéve, hogy a fiatal generáció megjelenése a lakáspiacon várhatóan a bérleti árakban is megmutatkozik majd.

SZEGEDEN A MEDIÁN ÁR 23 SZÁZALÉKKAL NŐTT

A fővároson kívüli piacon a legjelentősebb kínálattal rendelkező városok közül Debrecenben október elején 987 ezer forint a négyzetméterárak középértéke, ami éves szinten 19 százalékos növekedést jelent. Szegeden a medián ár 937 ezer forint (+23 százalék), Pécsen 818 ezer forint (+24 százalék), Kecskeméten 765 ezer forint (+19,7 százalék), míg Salgótarjánban 287 ezer forint volt (+1.4 százalék).

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb