Elhunyt Suki Zoltán, újságíró, aki 2024-ben Csongrád-Csanád Vármegye Sajtódíja elismerésben részesült
“Ötvenkét éves korában elhunyt kollégánk, Suki Zoltán” – jelentette be a Magyar Nemzet. Kiemelték, hogy dolgozott rádiónál, hírügynökségnél, nyomtatott napilapnál, internetes portálnál. Bűnügyi tudósító volt szinte teljes pályafutása alatt.
Hozzátették, hogy a klasszikus újságírás híve volt, nem igazán szeretett a számítógép mögött ülni, a munkájában azt élvezte a legjobban, ha elmehetett egy bírósági tárgyalásra, egy sajtótájékoztatóra.
2024-BEN SAJTÓDÍJAT KAPOTT
Nagyon jó humora volt, és egy ritka tulajdonsága is: képes volt önmagán nevetni. Mindenki a vezetéknevén szólította, a saját nagymamája is, a keresztnevére nem nagyon hallgatott. 2024-ben Csongrád-Csanád Vármegye Sajtódíja elismerésben részesült.
Őszinte részvétünk a családnak!



