Közélet

Békéscsabán indít jogászképzést az SZTE és a Gál Ferenc Egyetem a helyi kormányhivatallal közösen

2026 őszétől levelező, 2027-től pedig nappali tagozatos jogászképzés indul Békéscsabán a Békés Vármegyei Kormányhivatal, a Szegedi Tudományegyetem és a Gál Ferenc Egyetem háromoldalú együttműködésének köszönhetően – közölte a kormányhivatal csütörtökön a honlapján.

Mint írták, a megállapodás értelmében a képzés a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai campusán lesz, a képzést, oktatást, vizsgáztatást a Szegedi Tudományegyetem szervezi, az oklevelet is ők állítják ki.

MINTEGY SZÁZAN ÉRDEKLŐDTEK A KÉPZÉS IRÁNT

Takács Árpád Békés vármegyei fősipánt idézve közölték: a következő nagy feladat, hogy ez a felvételi tájékoztatóban is megjelenjen, és normál felvételi eljárásban lehessen jelentkezni a békéscsabai képzésre. “Azt is szeretnénk, hogy a képzésbe a Békés vármegyei közigazgatási, polgári jogi, büntető ügyszakos jogászok is bekapcsolódhassanak” – mondta Takács Árpád, hozzátéve, hogy az önkormányzati, államigazgatási szférából már most is mintegy százan érdeklődnek a képzés iránt.

TOVÁBBI SZAKOKAT ÉS KÉPZÉSEKET SZERETNÉNEK INDÍTANI

Gellén Klára, a Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese a megállapodás aláírásakor kifejtette: itt nem állnak meg, a régió, az ide települő munkahelyteremtő beruházások munkaerőigényeit, szükségleteit feltérképezve további szakokat, képzéseket szeretnének indítani.

“Fontos, hogy az egyes mérnökszakokat hogyan fejlesszük, specializáljuk. A másik nagyon fontos terület a részismereti képzések kérdése” – húzta alá.

300 HALLGATÓVAL INDULTAK HÁROM ÉVE

Békés vármegyében a Gál Ferenc Egyetem – amelynek fenntartója a Szeged-Csanádi Egyházmegye – vette át néhány éve a gyulai egészségügyi-, a szarvasi agrár- és a békéscsabai gazdasági képzést. Utóbbi helyen már mérnökképzés is elérhető. Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora kiemelte, három évvel ezelőtt 300 elsőéves hallgatóval indult a tanév, idén viszont már 1400-zal, s ennek 60-65 százaléka Békés vármegyei – írja az MTI.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb