Szuper kezdeményezés: 13 helyszínen, összesen 20 darab palacktartót helyeztek ki Szegeden
Tizenhárom helyszínen, összesen 20 db palacktartót helyezett ki az önkormányzat a napokban. Mint kiderült, többek között a Bartók térre, a Mars téren, a Csillag téren és az Erzsébet ligetben is helyet kapott egy-egy ilyen palacktartó Szegeden.
Az új palackgyűjtők kihelyezését Mihálik Edvin jelentette be a közösségi oldalán, akik kiemelte, hogy amióta hazánk bevezette a betétdíjas visszaváltási rendszert, sok nehéz helyzetben lévő honfitársunk próbálja kiegészíteni jövedelmét azzal, hogy a közterületi kukából szedi ki a betétdíjas palackokat.
SZABÁLYSÉRTÉSNEK MINŐSÜL, HA KIKUKÁZZUK A PALACKOKAT
Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy ez azonban szabálysértésnek minősül és akár 65.000 forintos bírsággal is büntethető, hiszen a hulladékról szóló törvény szerint a hulladéknak a közterületi gyűjtőedényben történő elhelyezésével az már a koncessziós társaság tulajdonába kerül, aki abból kiszedi, gyakorlatilag ellopja azt a társaságtól. De ha valaki nem kidobja a hulladékot, hanem azzal a céllal helyezi a gyűjtőbe, hogy más elvigye onnan, akkor nem valósul meg a szabálysértés.
SZEGEDEN IS ELINDULT A SZÁMOS NAGYVÁROSBAN MÁR BEVEZETETT KEZDEMÉNYEZÉS
“Büszke vagyok arra, hogy Szegeden is elindítottuk ezt az egyébként Szombathelyen, Budapesten és számos európai városban bevezetett kezdeményezést, amivel segítünk a komoly anyagi nehézségekkel küzdő állampolgárok, hogy ne kerüljenek bajba amiatt, mert visszaváltanák azokat a palackokat, amit más nem tesz meg. De nem csak a körforgásos gazdálkodás szempontjait érvényesítik ezek a palackgyűjtő gyűrűk, hanem a köztisztaságot is javítják, hiszen sokan a kukák kiborogatásával tudják csak megtalálni a kidobott palackokat” – tette hozzá, majd azt is kiemelte, hogy a Bartók tér, a Mars tér, a Csillag tér, a Csanádi utca, az Erzsébet liget, Szőreg, Kiskundorozsma, és Alsóváros már kapott ilyen palackgyűjtőket.



