Mindenmás

Elkezdett beáramlani a hideg az országba, hamarosan Szeged is belekóstolhat az igazi mínuszokba

Reggel Északkelet-Magyarország már megkapta az első ízelítőt a szibériai hidegből, és a folytatás alapján nem sokáig marad ki ebből az ország többi része sem. Kelet, északkelet felől rendkívül hideg, száraz levegő kezdett beáramlani, amelynek hatására az erős fagy már most több helyen megjelent – írja az Időkép.

A tőlünk északkeletre elhelyezkedő anticiklon peremén Szibéria irányából indult meg a kontinentális hideg beszivárgása, ennek első komoly jele, hogy Mezőladányban -10 fokot mértek a vasárnap hajnali órákban. Ez különösen nagy változás ahhoz képest, hogy péntek reggel még országszerte fagypont körül alakultak a minimumok.

A lehűlés üteme kifejezetten gyors: egyetlen nap alatt közel 10 fokkal lett hidegebb, és a meteorológiai előrejelzések szerint ez még csak a kezdet: vasárnapra több helyen -15 fok alá csökkenhet a hőmérséklet, a jövő hét elején pedig nem lesz ritka a -20 fok körüli minimum sem.

Bár Szeged és a Dél-Alföld általában később érzi meg az ilyen hidegbetöréseket, a jelenlegi helyzet alapján úgy tűnik, városunk sem ússza meg a kemény mínuszokat. A száraz, szibériai eredetű levegő miatt csapadék nem igazán várható, hideg viszont annál inkább!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb