Közélet

Lázár János: Hódmezővásárhelyen letagadják az emberek, hogy fideszesek, mert megtámadják és kiközösítik őket

„Én egy olyan városban élek, ahol ha megtudják az emberről, hogy fideszes, akkor megtámadják és kiközösítik” – ezt mondta a hajdúböszörményi Lázárinfón Lázár János, építési és közlekedési miniszter, aki szerint Hódmezővásárhelyen ezért tagadják le az emberek, hogy fideszesek, de majd a fülke magányában úgy szavaznak, ahogy akarnak. 

A fentiek kapcsán Lázár János arra is utalt, hogy sok ilyen hely van. Úgy véli, hogy ezért nem válaszolnak sokan a közvélemény-kutatóknak sem, és nem mondják el véleményüket.

AZ ELLENFÉL AGRESSZIVEBB

Lázár János a fentieket azután boncolgatta, hogy kijelentette: „az ellenfél sokkal agresszívebb, sokkal hangosabb, verik a dobokat, és hangerőben vezetnek”. De szerinte ez csak a hangerőről szól, mert azt, hogy a „csendes, normális többség” mit akar, „egyelőre senki nem tudja”. Szerinte az ellenfél már úgy tesz, mintha megnyerték volna a választást, és „már alakítja a kormányt, osztja-szorozza a pozíciókat”, de „majd meglátjuk, hogy mit szól ehhez Magyarország” – mondta.

HOGYAN TUDNÁK MEGNYERNI A VÁLASZTÁST?

Lázár azt is tudja, hogy a Fidesz hogy tudná megnyerni a választást: hogy ha azok az emberek, akik 2018-ban és 2022-ben a Fideszre szavaztak, most is rájuk szavaznának. De ehhez meg kell találniuk ezeket az embereket, mondta, meg kell őket szólítani, különösen azokat, akik elbizonytalanodtak – írja a Telex.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb