Szijjártó Péter: folytatódtak az iráni csapások az Öböl-térségben, viszont korlátozottan, de megindult a forgalom az Egyesült Arab Emírségek repülőtereiről
“Az éjszaka folyamán tovább folytatódtak az iráni csapások az Öböl-térség egészében. Több főváros is hangos volt a robbanásoktól, ráadásul újabb amerikai nagykövetséget vettek célba iráni drónok, ezúttal Rijádban” – összegezte az elmúlt órák történéseit Szijjártó Péter.
Kiemelte, hogy a légterek többsége továbbra is zárva van, a Qatar Airways továbbra sem tud információt adni az újraindulásról, viszont jó hír, hogy az Egyesült Arab Emirátusok repülőtereiről – még ha korlátozottan is, de – megindult a forgalom. A Flydubai mai menetrendjében kora délutáni indulással már budapesti járat is szerepel, mellyel a már jeggyel rendelkező utasokat szándékoznak hazahozni. Az Emirates is elkezdett járatokat teljesíteni, több magyar állampolgár el is utazott különböző európai célállomások felé – tette hozzá.
SZEGEDIEK RAGADTAK KINT
Mint megírtuk, exkluzív interjút adott a Szeged365-nek dr. Juhász Máté, a Docpiano Band alapítója, aki jelenleg Izraelben rekedt. A beszélgetést egyszer meg is kellett szakítanunk, mert pont akkor érkezett hívás a leszervezett hazajutási útvonalról. Máté elmondta, milyen volt az éjszaka a többszöri légiriadóval, miért szinte minden zárva, és milyen forgatókönyvek vannak most az asztalon, buszos átkeléssel Tel-Avivig, majd Egyiptomon keresztül tovább.



