Szegedi Arcok

Újabb belvárosi szórakozóhelyet záratott be a hatóság Szegeden

“Őszinte megdöbbenéssel tájékoztatjuk közönségünket, partnereinket, fellépőinket és mindenkit, aki valaha részese volt ennek a közösségnek, hogy a hatóságok döntése alapján a SING SING MUSIC HALL működését ideiglenesen felfüggesztették” – közölte a szegedi szórakozóhely keddi sajtóközleményében.

Március 16-án a hatóságok egy hónapra bezáratták a Sing Sing-et – írta a szórakozóhely. Kiemelték, hogy szerintük “egyszerű bemondásra hivatkozva” záratták be a Mars téri egységet. Úgy vélik, hogy “áldozatai, nem előidézői vagyunk a történteknek”.

SOHA NEM VOLT MÉG ILYEN

“Ez a döntés nemcsak egy helyszínt érint. Ez a döntés embereket érint. Egy közösséget érint. Éveken át épített munkát, álmokat, kapcsolatokat, esték százait, emlékek ezreit és rengeteg ember mindennapi megélhetését érinti. A Sing Sing 1991-es nyitvatartása óta mindig betartotta a hatályos jogszabályokat, együtt működött a hatóságokkal, és több mint 35 éves működése alatt soha nem indult ellene semmilyen ilyen jellegű büntetőeljárás” – írták a Szeged365-nek küldött közleményükben, majd hozzátették, hogy

“az ország egyik legrégebb óta működő legendás klubjaként elsődlegesnek éreztük mindig is, hogy a SING SING MUSIC HALL egy biztonságos hely legyen mindenki számára, akik ellátogatnak hozzánk”.

ZÉRÓ TOLERANCIÁT KÉPVISELNEK A KÁBÍTÓSZEREKKEL SZEMBEN

“Szeretnénk teljesen egyértelművé tenni, hogy a SING SING MUSIC HALL semmilyen formában nem előidézője, szervezője vagy támogatója azoknak a cselekményeknek, amelyekre hivatkozva ez az intézkedés megszületett. Az ilyen helyzeteknek nem okozói, hanem elszenvedői vagyunk. A kezdetektől fogva zéró toleranciát képviselünk a kábítószerekkel szemben. Mindig is azon dolgoztunk, hogy vendégeink számára biztonságos, kulturált és felelősen működtetett szórakozóhelyet biztosítsunk. Ugyanakkor ki kell mondanunk azt is, hogy egy rendezvényhelyszín nem nyomozóhatóság. Nincs jogunk, nincs eszközünk és nincs lehetőségünk arra, hogy hatósági jellegű eljárásokat folytassunk le vagy minden, rejtetten zajló cselekményt megelőzzünk. Amiben viszont mindig partnerek voltunk és leszünk: a hatóságokkal való együttműködésben, a jogkövető működésben és a felelős üzemeltetésben” – írták.

ALAPTALANNAK GONDOLJÁK A BEZÁRÁST

A klub úgy véli, hogy a mostani döntés számukra nemcsak igazságtalan, véleményük szerint teljesen alaptalan.

“Egy ilyen kényszerű bezárás nem pusztán gazdasági veszteség. Ez erkölcsi teher is. Olyan árnyékot vet egy helyszínre, amely mögött rengeteg tisztességes munka, elhivatottság és jóhiszeműség áll. Különösen fájdalmas, hogy egy ilyen intézkedés könnyen azt a hamis látszatot keltheti, mintha a helyszín részese vagy elősegítője lenne olyan történéseknek, amelyekkel szemben mindig is felléptünk. Együtt érzünk az országban hasonlóan járt klubtársainkkal, és együttműködünk annak érdekében, hogy közösen megoldást találjunk erre az igazságtalan helyzetre, ahol egyik napról a másikra hozhatnak ilyen döntéseket ellenünk”

– hangsúlyozták.

Azt is megtudtuk, hogy a klub a döntéssel szemben a törvényes határidőn belül jogorvoslattal él, és minden rendelkezésre álló jogi eszközt igénybe vesznek annak érdekében, hogy bebizonyítsák igazukat, és hogy a SING SING újra megnyithassa kapuit.

“Köszönjük mindenkinek a bizalmat, a támogatást, az üzeneteket, a türelmet és azt, hogy ebben a nehéz helyzetben is mellettünk álltok” – emelték ki közleményükben.

Legutóbb egyébként az egykor legendás Gin Tonic helyén működő Sunder Clubot záratta be a rendőrség. Erről itt írtunk:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb