Kikapcs

Fel a futócipőt, Szeged! Jön a II. 1-2-3-4-5 órás Futás Szőregen, minden 2000 kilométer után egy facsemetét ültetnek el

Március 28-án rendezi meg a Platán Sport Egyesület a II. 1-2-3-4-5 órás Futást a szőregi Monti Sándor parkban, azonban az idei évben hatalmas újdonságot vezettek be a szervezők: míg a tavalyi évben csak 5 órás futás volt, addig 2026-ban kicsit módosítottak, ennek köszönhetően pedig több kategóriában hirdetnek majd bajnokot!

Mint megtudtuk, a március 28-án, 12-kor kezdődő eseményen idén már 1, 2, 3, 4 és 5 órás futásra is nevezhetünk. Sőt, több kategóriában is starthoz állhatnak a futni vágyó nők és férfiak, hiszen lesz:

  • egyéni női,
  • egyéni férfi,
  • páros női,
  • páros férfi,
  • vegyes páros,
  • női trió,
  • és vegyes trió kategória,
  • de emellett 4-10 fős csapatok jelentkezését is várják a szervezők.

A futás a kiépített rekortán körpályán zajlik majd, és minden befutó kap érmet, aki helyezést ér el, az pedig egy külön medált is átvehet a futás végén. Minden résztvevőt forró teával, zsíros kenyérrel és kávéval várnak a szervezők.

NÉPSZERŰSÍTIK A FUTÁST ÉS FACSEMETÉKET IS ÜLTETNEK

A rendezvény célja egyébként az egészséges életmód erősítése, a futás népszerűsítése, és a kihívás teljesítése. Sőt, a rendezvény csatlakozik a márciusi fásítási programhoz is, azaz minden 2000 kilométer után egy facsemetét ültetnek el a park területén. Az eseményről még több infót ITT találsz.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb