Szeged lett a mérnökök fővárosa három napra, elindult az irányítástechnikai verseny
Látványos kezdéssel indult el kedden a XXXI. Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Verseny Szegeden: drónok emelkedtek a magasba az Agóra udvarán, miközben az ország legjobb mérnökhallgatói gyűltek össze egy fotóra. A háromnapos megmérettetésnek a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara ad otthont, ahol közel 60 hallgató méri össze tudását az irányítástechnika egyik legfontosabb területén, a PLC-programozásban.
NEMCSAK VERSENY, HANEM UGRÓDESZKA IS
Az Ajtonyi István Verseny már több, mint 30 éve a hazai műszaki felsőoktatás egyik legfontosabb eseménye. A cél, hogy megtalálja a legtehetségesebb fiatal szakembereket, miközben az intézmények között is egészséges verseny alakul ki – tudtuk meg a szervezők közleményéből.
“AKÁR A JÖVŐ VEZETŐI IS ITT ÜLHETNEK”
A versenyt Prof. Dr. Sárosi József, a kar dékánja nyitotta meg, aki személyes emléket is megosztott: közel 30 éve ő maga is részt vett a versenyen hallgatóként. Mint mondta, egyáltalán nem kizárt, hogy a mostani versenyzők között ülnek a jövő egyetemi vezetői vagy ipari szereplői.
A VERSENY MÖGÖTT KOMOLY SZAKMAI ÖSSZEFOGÁS ÁLL
A verseny mögött komoly szakmai összefogás áll, összesen 29 támogató segíti az eseményt. A legnagyobb nevek között ott van például:
- Siemens
- Schneider Electric
- Mitsubishi Electric
- FANUC
… és még sok más ipari óriás, akik biztosítják, hogy a hallgatók valóban modern, piacképes környezetben dolgozhassanak.
A SZAKMA SZEMEI SZEGEDRE SZEGEZŐDNEK
A rendezés joga tavaly került Szegedre, ami hatalmas szakmai elismerés. A három nap alatt közel 60 versenyző, csúcstechnológiai eszközök és rengeteg tehetséges fiatal érkezik városunkba.



