Kikapcs

Két hónap, hetven helyszín, több mint háromszáz esemény: kezdődik az Egyetemi Tavasz Szegeden!

A Szegedi Tudományegyetem várja a közönséget a már hagyománnyá vált tavaszi programkavalkádjára, az Egyetemi Tavasz elnevezésű eseménysorozatra. Az egyetem csaknem két hónapon át, hetven helyszínen, és több mint háromszáz eseményen – kiállításokon, tudományos és ismeretterjesztő előadásokon, konferenciákon, színházi bemutatókon, koncerteken és szórakoztató programokon – várja az érdeklődőket.

A professzor a rendezvénysorozatról tartott sajtótájékoztatón Szent-Györgyi Albert rektori beszédét idézve azt mondta, az egyetem hivatása, hogy a nagy magyar Alföld szellemi központja legyen – idézi az MTI.

ÉVTIZEDES HAGYOMÁNY SZEGEDEN

Az SZTE évtizedek óta szervezi meg az Őszi Kulturális Fesztivált és az Egyetemi Tavaszt. A rendezvénysorozatok alkalmával az egyetem kinyitja kapuit a közönség előtt, a művészi ambíciókkal rendelkező hallgatók mellett neves előadó- és alkotóművészek is bemutatkoznak.

MÁR CSÜTÖRTÖKÖN ELKEZDŐDIK

Tajti Gabriella, az SZTE a fesztivált szervező kulturális irodájának vezetője elmondta, bár a rendezvénysorozat hivatalos megnyitóját csak hétfőn tartják, a programsorozat már csütörtökön megkezdődik a hallgatói művészeti versennyel, pénteken a Budapesti Illusztrációs Fesztivál pályázatára érkezett grafikákból nyílik kiállítás a Fekete házban, szombaton pedig a cseresznyefavirágzást köszöntik az egyetemi füvészkertben.

FOLYTATÓDIK A VERS DÉLBEN SOROZAT

Idén is folytatódik a nagy népszerűségnek örvendő Vers délben sorozat: az egyetem dolgozói és a város polgárai minden nap a déli harangszót követően elmondják kedvenc költeményüket Szent-Györgyi Albert Dugonics téri szobra mellett. Az előadók sorát hétfőn Vajda Noa Pálma bölcsészhallgató és Fendler Judit kancellár nyitja.

A fesztiválmegnyitót hétfő este rendezik meg az egyetem központi épületében, az aulában ekkor nyílik meg az Egyetemi Fotópályázat anyagából válogatott tárlat, és ekkor adják át az egyetemi kulturális versenyek díjait is.

KÜLÖNLEGES SZÍNHÁZI PRODUKCIÓK

A rendezvénysorozat látogatói számos különleges színházi produkciót láthatnak: hétfőn szerepel a Kövér Béla Bábszínház műsorán A Patkányfogó projekt című, felnőtteknek szóló előadás, és ősbemutatóként kerül színpadra a Genéziusz Színház Edmund Gettier amerikai filozófus ismeretelméleti problémáján alapuló új darabja is.

A Szegedi Egyetemi Színház játssza Kosztolányi Dezső Édes Anna című művét, az önmeghatározásról és veszteségről szóló, Nincsenapám, seanyám című darabot, a Szegedi Nemzeti Színházban újra műsorra tűzik a szenvedélybetegségről szóló Kék Tesla című előadást, a Metanoia Artopédia és Laboratórium Színház pedig rendhagyó produkcióval tiszteleg az egyetem egykori hallgatója, Krasznahorkai László előtt.

KRASZNAHORKAI AZ ESEMÉNYSOROZAT VENDÉGE LESZ

A Nobel-díjas író maga is a fesztivál vendége lesz: a Mindig Homérosznak című, 2019-ben megjelent kötetéből készült összművészeti produkción lép színpadra a Tanulmányi és Információs Központban. Krasznahorkai László szegedi látogatásához – amelynek keretében átveszi a város díszpolgári címét – beszélgetések és szakmai események sora kapcsolódik.

Az irodalmi programok sorába illeszkedik a szintén egykori szegedi egyetemista Grecsó Krisztián Ott maradtok egymásnak című új verseskötetének és Miklós Péter történész Radnóti szegedi világa című könyvének bemutatója.

KONCERTEK A PROGRAMOK KÖZÖTT

A fesztivál vendégeként Szegeden koncertezik Minakami Hiroko japán zongoraművész és Liu Wei mongol énekes, a magyar-brazil Duckshell együttes, a Péterfy Bori & Love Band, színpadra áll Szeged “örökös” akusztikus bluesegyüttese, a Rambling Blues. A Fogadalmi templomban ad hangversenyt a Szegedi Szimfonikus Zenekar, Egy szerelem története című estjét adja elő Szecsődi Ferenc hegedűművész a Benedekfi testvérekkel, és a hagyományokhoz híven a fesztivál keretében tartják az Universitas Szimfonikus Zenekar tavaszi koncertjét is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb