MindenmásSzegedi Arcok

Ma este újra megmutatja magát a Legszegedibb szegedi: Borovics Tamás filmje mögött egy döbbenetes, valós történet áll

Ma este nem egyszerűen egy filmet érdemes figyelni, hanem egy szegedi kedvencet, akire évek óta joggal büszke a város. Borovics Tamás neve összeforrt a Szegedi Nemzeti Színházzal, a közönség szeretetével és a Legszegedibb Művész 2022 címmel, most pedig a Sárkányok Kabul felett című alkotásban bizonyítja újra, hogy miért lett ennyire fontos alakja Szeged kulturális életének. Ez a film ráadásul jóval több egy esti programnál: valós mentőakció, emberi sorsok és feszült pillanatok állnak mögötte. 

Ha lemaradtál róla, a Szeged365 legutóbb februárban írt Borovics Tamásról, amikor a Napfény Műteremből üzent a szegedieknek, és már abból is pontosan látszott, hogy ő nem egyszerűen egy ismert színész a városban, hanem tényleg az a figura, akit Szeged a sajátjaként szeret. A GasztroTalkShow-ban volt szerencsénk bemutatni, mint embert, sőt Csuja Imrével a történetek közben egy-egy verssel igazi katarzist hoztak a Napfény Műterem Exkluzív rendezvénytermébe. Nem véletlen, hogy a közönség korábban Legszegedibb Művésszé választotta, hiszen hosszú évek óta ugyanazzal a súllyal, alázattal és szerethetőséggel van jelen a város kulturális életében.

És akkor jöjjön a film, mert itt van az egész történet sava-borsa. A Sárkányok Kabul felett nem egy sima katonai akciófilm, hanem egy olyan sztori, amely a 2021-es afganisztáni káosz és a magyar mentőakció valós eseményeiből építkezik. A történet a Sámán Pajzs hadművelethez kapcsolódik, amely során a Magyar Honvédség több mint 540 embert, köztük 180 gyermeket hozott ki Kabulból.

Ettől lesz igazán erős a film: nem üres feszültséget gyárt, hanem valódi tétje van minden jelenetnek. Borovics Tamás Herceg Péter alezredest alakítja, és már önmagában az sokat elmond a szerep súlyáról, hogy ebben a történetben a bátorság, a fegyelem és az emberség egyszerre kell, hogy működjön. Ma este ezért is érdemes odakapni a fejet, mert amikor ő feltűnik a vásznon, ott nemcsak egy karaktert látsz, hanem egy olyan színészt, aki mögött ott van az a több évtizednyi szegedi bizalom is, amit nem lehet megjátszani. 

Borovics Tamás esetében ráadásul az a legszebb az egészben, hogy filmen is ugyanaz a belső súly működik, amit a szegedi nézők régóta ismernek a színpadról. A Szegedi Nemzeti Színház társulatának 1997 óta tagja, vagyis lassan három évtizede annak, hogy estéről estére itt van velünk, és közben generációk nőttek fel úgy, hogy számára teljesen természetes volt a neve a város kulturális térképén. Ezért lehet róla teljes joggal azt írni, hogy ő az egyik legszegedibb szegedi, még akkor is, ha nem itt született: mert vannak emberek, akiket egyszerűen örökbe fogad egy város, aztán már el sem enged. Borovics Tamásnál Szeged pontosan ezt tette. 

1974-ben született Nagyatádon, gyerekkorának egy részét Kaszón töltötte, a pályája viszont végül annyira erősen összenőtt Szegeddel, hogy ma már szinte lehetetlen külön beszélni róla és a város színházi életéről. Kevés olyan művész van, akinek a neve ennyire természetesen simul bele a szegedi mindennapokba. Ma este pedig ez megint különösen jó érzés, mert amikor a Sárkányok Kabul felett kapcsán Borovics Tamásra figyelünk, valójában egy kicsit arra is büszkék vagyunk, hogy egy ilyen kaliberű, ennyire szerethető és ennyire stabil művész ennyire a miénk. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb