Elhunyt Sebő Ferenc, a nemzet művésze
Elhunyt Sebő Ferenc, a nemzet művésze, Kossuth-díjas énekes, zenetörténész és népzenekutató. A táncházmozgalom egyik elindítója nem csupán a népzenét hozta közelebb a fiatalokhoz, hanem generációknak tanította meg József Attila, valamint Weöres Sándor verseit a zene segítségével.
Hetvenkilenc éves korában meghalt Sebő Ferenc, a magyar kulturális élet polihisztora, Kossuth-díjas előadóművész és zenetudós. Halálhírét az általa alapított Sebő-együttes közölte.
NEM VEZETETT EGYENES ÚT A ZENETUDOMÁNY FELÉ
Az 1947. február 10-én Szekszárdon született Sebő Ferenc útja nem indult egyenesen a zenetudomány felé: 1970-ben építészmérnökként diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetemen. Itt ismerkedett meg Halmos Bélával, akivel a kollégiumi szobájukban gitárral kísért József Attila-verseket kezdtek játszani.
Kezdeti próbálkozásaikra Berek Kati színésznő is felfigyelt, meghívva őket az Egyetemi Színpadra. A Halmos–Sebő-duó később együttessé bővült, és az énekelt versek, valamint a historikus énekek hazai úttörőivé váltak – részletezi az Index.
A TÁNCMOZGALOM MOTORJA
Sebő Ferenc életében a fordulópontot a széki népzene megismerése hozta el. Sárosi Bálint rádióműsorának hatására fordult az autentikus hangszerek és a néptánc felé. Timár Sándorral közösen elindították a magyar táncházmozgalmat, amely 2011-ben az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára is felkerült.
“Úgy éreztem, hogy az emberekhez fontos kapcsolódni, és a népzene erre a legalkalmasabb nyelv”
− vallotta kutatómunkája során.
Pályafutása során számos fontos tisztséget töltött be:
- Az MTA Zenetudományi Intézetének kutatója.
- Az Állami Népi Együttes művészeti vezetője (1996–2001).
- A Hagyományok Házának alapító szakmai igazgatója (2002–2011).
- A Fölszállott a páva televíziós vetélkedő zsűrijének emblematikus elnöke.
A NEMZET MŰVÉSZE
Zeneszerzőként több mint harminc lemezt jegyzett, film- és színházi kísérőzenéket írt, a gyerekeknek pedig a Cimbora című műsor zenéje tette felejthetetlenné a nevét. Szakmai sokoldalúságát bizonyítja, hogy Népzene – Sebő címmel saját rádióműsort is vezetett − írja róla a Folkrádió.
Munkásságát 2012-ben Kossuth-díjjal ismerték el, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze címmel. Sebő Ferenc nemcsak gyűjtötte a népzenét, hanem élővé is tette azt: hidat épített a múlt paraszti kultúrája és a jelen modern embere közé. Halálával a magyar népművészet egyik leghitelesebb és legfontosabb őrzőjét veszítettük el.



