Hat hónap alatt kell felpörgetni a szegedi BYD-gyárat: megvan, milyen modellek gurulhatnak majd le a szalagról
A Vezess több munkatársa is ellátogatott a Pekingi Autószalonba, ahol a világ egyik legnagyobb autógyártója, a BYD is kiemelt szerepet kapott. A vállalat számos újdonságának bemutatóját erre az eseményre időzítette. Ráadásul Stella Li, a cég ügyvezető alelnöke egy szűkebb újságírói körnek is nyilatkozott többek között arról, van-e esély arra, hogy a BYD más kínai márkákkal egyesüljön, valamint arról, mikor indulhat meg az európai termelés.
A Vezess interjúja különösen érdekes a szegedi beruházás szempontjából: a BYD európai – így a szegedi – gyártás felfutásáról, valamint az elektromos autózás jövőjéről is konkrétumokat árult el. Az alábbiakban az interjút változtatás nélkül közöljük.
Az előrejelzések szerint hosszú távon erősen zsugorodni fog a kínai autóipar szereplőinek a száma. Mit gondol, a BYD összeolvad-e más kínai, vagy esetleg egy nyugati gyártóval a jövőben?
„Szerintem a BYD egyre erősebb és erősebb lesz, a világ egyik legerősebb autógyártója Kínában és a világon.”
Sokan azt mondják, a BYD célja, hogy erősebb legyen, mint a Toyota. Mit gondol, melyek az önök fő fegyverei ahhoz, hogy világszerte elsők legyenek?
„A cél inkább az, hogy egy BYD márkát építsünk, az autóipar Apple-jét. A BYD brandnek technológiai márkának kell lennie, hogy az embereknek az jusson az eszükbe, hogy milyen technológiára, innovációra vagyunk képesek. Ez az álmunk.”
Az üzemanyagok ára világszerte emelkedik az iráni háború miatt. Érzik, hogy hogy egyre több vevő fordul a villanyautók vagy a konnektoros hibridek felé?
„Igen, látjuk. Ausztráliában a kereslet háromszorosa a januárinak, de még Németországban és más európai országokban is kétszeres a kereslet a januárihoz képest. Ez egy ébresztő az emberek számára: a villanyautók is ugyanannyira függetlenek. Egy-két év után pedig rájönnek, hogy megbízhatóak, jó minőségűek és nagy a teljesítményük. De ami a legfontosabb: pénzt spórolnak vele. A mai, emelkedő üzemanyagárakat egyre nehezebben fizetik meg az emberek.”
Milyen lesz a BYD-k maradványértéke 10-15 év múlva?
„A miénk lesz a legjobb, főleg 15 év után. Mondok egy példát: a taxisok nyúzzák a legjobban az autóikat. Van egy taxisofőrünk itt Kínában. 6-8 év és kb. egymillió kilométer után még mindig 80 százalékos az akkumulátorkapacitása. Mi vagyunk az egyetlen cég a világon, mely a taxisoknak több mint 700 ezer autót leszállított.”
Mikorra pörög fel az európai [a szegedi – a szerk.] gyártás?
„A gépeink már január óta mennek és a harmadik negyedévre pörgetjük fel a gyártást. Becsléseink szerint a harmadik negyedévben mutatjuk meg az újságíróknak a teljes gyártást, a tömegtermelést. Hat hónapot adunk nekik a felpörgetésre.”
Mit gondol a klasszikus hibrid autókról? Látjuk, hogy sok gyártónál visszatérnek a piacra.
„A hibrideknek nincs jövőjük. A jövő a tisztán elektromos és a konnektoros hibrid autóké.”
A hibrideket olcsóbb gyártani.
„Igen, de ha egy Flash Charging-gal szerelt [akár 1500 kW-os töltési teljesítmény – a szerk.] villanyautóra gondolunk, azzal több pénzt lehet spórolni. Minden funkciót megkapunk így, egy intelligens autót, alacsonyabb üzemeltetési költséggel. Így villanyautóra váltanak.”
Úgy gondolja, hogy a villanyautók fognak dominálni?
„Igen, mert ezzel a technológiával az újratöltés olyan gyors lesz, mint a tankolás. Nincsenek gondok hideg időben, nincsenek gondok a biztonsággal sem. Ez mindent felforgat.”
MI FOG TÖRTÉNNI SZEGEDEN?
A Vezess információi szerint a BYD szegedi gyárában először a Dolphin Surf készül majd, melyet majd az Atto 2 követ egy későbbi, meg nem nevezett időpontban. A tervek szerint a komplexum kezdeti célja az évi 150 ezer legyártott autó, ezt a számot azonban a későbbiekben, még belátható időn belül 300 ezerre növelnék. Ezekhez az erőforrást máshonnan hozzák majd, Szegeden motorgyártás nem lesz.



