Kikapcs

Május első napjaiban extrém gyors és intenzív meteorzáport figyelhetünk meg Szegeden

Május elején érkezik az év egyik leglátványosabb és leggyorsabb meteorraja, az Éta Aquaridák maximuma. Ilyenkor a Halley-üstökösből származó apró porszemcsék elképesztő, akár 67 kilométer/másodperces sebességgel csapódnak a Föld légkörébe, és szép kis fénycsíkokat húznak az égre. A jelenség szabad szemmel is jól megfigyelhető, a legtöbb hullócsillag május 6-án hajnalban várható.

A meteorrajok legnagyobb része üstökösökből származik, melyek a pályájuk mentén poranyagot pöfékelnek ki. Az év azon időszakában, amikor a Föld az üstökös pályáját metszi, ütközik ezekkel a keringő részecskékkel, látványos meteorrajt produkálva. Az Éta Aquaridák szülőobjektuma az 1P/Halley-üstökös, mely a legrégebb óta ismert és leghíresebb periodikus üstökös az égen – írja a Telex a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye alapján.

Érdekesség, hogy a Föld évente kétszer is áthalad a Halley-üstökös pályáján, így két meteorraj is kapcsolódik hozzá: a májusi, erősebb Éta Aquaridák, valamint az október végi Orionidák

TÖBB HULLÓCSILLAGOT IS MEGFIGYELHETÜNK

Ideális körülmények között, ha a radiáns – vagyis a látszólagos kiindulási pont – a zenit közelében lenne, akár 50 meteor is feltűnhetne óránként. Nálunk, Magyarországon viszont ez ennél szerényebb: a radiáns alacsonyabb helyzete és a Hold fénye miatt inkább 10–20 hullócsillag várható óránként a hajnali órákban.

LEGJOBB MEGFIGYELÉSI IDŐSZAK

A maximum május 5-ről 6-ra virradó éjszakára esik. A legjobb megfigyelési időszak a szerda hajnali órákban lesz, nagyjából hajnali fél háromtól, amikor a radiáns már feljebb emelkedik a látóhatár fölé. Idén a megfigyelést a 84 százalékos fázisú Hold erősen zavarhatja, mert a fényes égbolt a halványabb meteorokat elnyomhatja.

Ennek ellenére nem kell elkeseredni: egy-egy fényesebb meteor, sőt akár tűzgömb is bármikor felvillanhat. A legtöbb hullócsillagot hajnali 3 és 4 óra között érdemes lesni. Az égbolt bármelyik irányában feltűnhetnek, de ha lehet, érdemes keleti irányba nézni, és minél sötétebb, fényszennyezéstől mentes helyet választani.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb