Kikapcs

KRESZ-pálya, gokart és rengeteg nevetés – különleges napon vannak túl a szegedi kisiskolások

Igazi élménynapon vett részt a Szegedi Fekete István Általános Iskola első osztálya a Vital Ifjúsági Sportegyesület programján, ahol a tanulás ezúttal nem a padok között, hanem gokartok, szlalompályák és közlekedési feladatok között zajlott. A 23 kisdiák három pedagógus kíséretében érkezett a szegedi közlekedési pályára, ahol már a megérkezés után pillanatok alatt birtokba vették a helyszínt.

Mint a szervezőktől megtudtuk, a gyerekek játékos formában ismerkedtek meg a biztonságos közlekedés alapjaival, miközben lábmeghajtású gokartokkal, ügyességi pályákkal és különféle mozgásos feladatokkal próbálhatták ki magukat a gokartpályán. A legnagyobb sikert természetesen a gokartos élmények aratták, de a szlalomfeladatok és a mini KRESZ-pálya is folyamatosan tele volt lelkes kis „sofőrökkel”. A program során nemcsak a közlekedési szabályokról tanultak a gyerekek, hanem észrevétlenül fejlődött a figyelmük, az együttműködési készségük és a mozgáskoordinációjuk is.

EGY PERCIG SEM UNATKOZTAK A GYEREKEK

A Vital ISE edzői és segítői végig hatalmas türelemmel és jókedvvel foglalkoztak a gyerekekkel, akik láthatóan egy percig sem unatkoztak. A pedagógusok szerint külön öröm volt látni, hogy a tanulók mennyire felszabadultan és aktívan kapcsolódtak be minden feladatba. A program végére a legtöbb kisiskolás már rutinosan vette a kanyarokat, és igazi versenyzőként élte meg a gokartos részeket.

HASZNOS KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI ISMERETEKRE TETTEK SZERT A GYEREKEK

A Vital Ifjúsági Sportegyesület által szervezett kezdeményezés teljesen ingyenesen biztosít ilyen élményalapú foglalkozásokat az első és második osztályosok számára. A cél egyszerű: játékosan megszerettetni a mozgást, miközben a gyerekek hasznos közlekedésbiztonsági ismereteket is szereznek. A visszajelzések alapján a Fekete István iskola elsősei biztosan sokáig emlegetni fogják ezt a napot.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb