“A párommal aludtunk fent” – tűz ütött ki az éjjel Szegeden, lángolt egy ház tetőszerkezete (frissítve)
Egy elég masszív zivatarrendszer vonult át az éjjel Szeged felett, és ez még nem minden: sajnos tűzeset is történt a városban. Több olvasónk is jelezte szerkesztőségünknek, hogy hajnali 2 óra körül hatalmas lángokkal égett egy épület. Mint megtudtuk, a Szent Miklós utcában gyulladt ki egy épület.
Zsófia olvasónk épp abban az épületben tartózkodott a tűz esetén, mint a Szeged365-nek írta:
“ma hajnalban, 1:45 körül tűz ütött ki azon a lakásrészen, ahol bérletem egy szobát. A párommal aludtunk fent.”
Olvasónk arról is beszámolt, hogy a tűzre keltek fel, és szaladtak le, amikor meghallották az utcáról a kiabálást, hogy ég a ház, majd ez a látvány fogadta őket:
Olvasónk elmondása szerint jól vannak, csak ijesztő volt a jelenet. Köszönjük a fotókat és a beszámolót Zsófiának!
FRISSÍTVE: EGYELŐRE NEM TUDJÁK A TŰZ PONTOS OKÁT
Az eset kapcsán felkerestük a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, mint szerkesztőségünknek írták,
“teljes terjedelmében égett egy kétszintes társasház tetőszerkezete szerda éjjel. Szegeden. A hivatásos tűzoltók négy egysége oltotta a lángokat. A lakók még az oltás előtt biztonságban elhagyták az ingatlant. A tűz miatt két lakás vált lakhatatlanná. Személyi sérülés nem történt.”
A tűz okát egyelőre nem lehet tudni, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a vihar, esetleg villámcsapás okozta volna.





