Az extrém hőség az SZKT járműveit is próbára teszi: kifüstölt egy trolibusz Szegeden
Irdatlan nagy meleg van, ami bizony a városi közösségi közlekedésében használt járműveket is próbára teszi: kedden dél körül sajnos kifüstölt egy trolibusz a Sárosi utcai megállónál Szegeden. Legyünk türelmesek!
A Szeged365 stábja egyébként pont kedden délelőtt tartott terepszemlét az SZKT vezetőjével, akik most a közösségi oldalukon hívták fel a figyelmet arra, hogy: “tudjuk, hogy forróság van – igyekszünk megtenni mindent!”
NEM CSAK AZ UTAZÓKAT ÁLLÍTJA KIHÍVÁS ELÉ A HŐSÉG
“A rendkívüli hőség nemcsak az utazókat, hanem a közlekedési rendszert és munkatársainkat is komoly kihívás elé állítja. Az SZKT-nál teljes erővel azon dolgozunk, hogy a lehetőségekhez mérten minél komfortosabb körülményeket biztosítsunk utasaink számára” – hangsúlyozták, majd hozzátették, hogy talán kevesen gondolnak bele, de például a város legforgalmasabb villamosvonalán, a 2-es vonalon egy szerelvény mindössze 20 perc alatt 16 megállóhelyet érint. Ez idő alatt pedig 16 alkalommal nyitja ki az ajtóit, így szinte percenként újra beáramlik a kinti, akár 40 °C-os levegő.
Hamarosan egy teljes interjúval jelentkezünk a téma kapcsán, kövessétek a Szeged365 oldalát!



