Kikapcs

Végre itt a teljes program: ezt tartogatják az idei Lótusz Napok Szegeden

Már csak néhány nap, és ismét virágba borulnak a szegedi Füvészkert híres indiai lótuszai. Az SZTE Füvészkert közzétette a július 25–26-án megrendezett XIX. Lótusz Napok teljes programját, így a látogatók már tervezhetik is hétvégéjüket. A két nap során a virágzó lótuszok mellett keleti kultúrák, zenés és táncos előadások, harcművészeti bemutatók, jóga, meditáció, teadélutánok, előadások, kézműves foglalkozások és számos családi program várja az érdeklődőket.

Az SZTE Füvészkert idén immár tizenkilencedik alkalommal rendezi meg a Lótusz Napokat, amelynek középpontjában a minden évben látványosan virágzó indiai lótusz áll. A rendezvény célja, hogy a látogatók a különleges növény mellett közelebbről is megismerhessék Ázsia kultúráját, hagyományait és növényvilágát. A két nap során a Füvészkertben távol-keleti hangulat várja a vendégeket: zenei és táncbemutatók, kulturális előadások, jóga- és meditációs programok, harcművészeti bemutatók, valamint kézműves vásár és gasztronómiai különlegességek teszik teljessé az élményt.

SZÍNPADI MŰSOROKTÓL A TEÁZÁSIG

A nagyszínpadon egész hétvégén váltják egymást az indiai, kínai és japán kulturális programok, fellépnek tánccsoportok, zenekarok, valamint harcművészeti egyesületek is. Az Elefánt Ligetben eközben előadások, meditációk és teakóstolók várják az érdeklődőket. Emellett egész nap elérhetők lesznek a népszerű lótusztúrák, a jóga- és hangtálprogramok, valamint olyan állandó programok is, mint az origami, a kínai kalligráfia és lótuszfestés, a Korea Klub bemutatói, a bonsaikiállítás, a tai chi, a mediball vagy a kézműves vásár.

RÉSZLETES PROGRAM

JÚLIUS 25., SZOMBAT

Nagyszínpad

  • 10.00 – Közös napindító jóga
  • 11.00 – A Szegedi WU DE Iskola kung fu bemutatója
  • 11.30 – A Manacello duó fellépése
  • 12.30 – Indiai divatbemutató
  • 12.50 – Klasszikus kínai táncelőadás és kínai néptánc workshop
  • 13.45 – Ritmikus utazás Indiába – a Ganapati Zeneiskola előadása
  • 14.45 – Odisszi – Kelet-India varázslatos tánca (Türi Virág Réka és a Parvati Tánccsoport)
  • 16.00 – Isteni tánca – a Kala Sangam Tánccsoport előadása
  • 17.00 – Szolár – A fény hangja, meditatív koncert a MantraSOUND formációval

Elefánt Liget

  • 10.00 – Egzotikus lepkék tartása és tenyésztése (Tóth László)
  • 11.00 – A lótusz és Lemúria kapcsolata (Lukács Zoltán Gábor)
  • 12.00 – Reiki – Az öngyógyítás és a tudatos energiahasználat útja (Hajagos Róbert)
  • 13.00 – Egy csésze tea és a zen filozófia kapcsolata (Kasza Ferenc és Kasza Péter)
  • 14.00 – Kínai viselettörténeti előadás (Simon Adrienn)
  • 15.00 – India rituális workshop (Virágh Balázs)
  • 16.00 – Teázás kínai és koreai módra (Kasza Péter és Kasza Ferenc)

Egyéb programok

  • 11.00, 14.00, 15.00 és 17.00 – Lótusztúra
  • 14.00 – Senior jóga
  • 15.00 – Minhwa-festészet
  • 16.30 – Hangfürdő Nikivel és Annával

JÚLIUS 26., VASÁRNAP

Nagyszínpad

  • 10.00 – Napindító jóga
  • 11.00 – Mediball- és karatebemutató
  • 11.30 – Japán táncelőadás és workshop
  • 12.30 – Shotokan karate bemutató
  • 13.00 – Gíta Govinda – A költészet és a tánc találkozása
  • 14.30 – A Taiko Hungary Japándob Egyesület műsora
  • 15.30 – A Trigatu Tánccsoport bollywoodi, fúziós indiai táncbemutatója
  • 16.30 – Raga-Fusion – indiai zenei utazás kortárs hangzásban

Elefánt Liget

  • 10.00 – Koreai zen meditáció
  • 10.30 – Akasha és a Lótusz (Lukács Zoltán Gábor)
  • 11.30 – Kalandozások Kínában (Fehér Zoltán)
  • 12.45 – A lótusz ábrázolása a kínai festészetben (Horváth Janisz)
  • 14.00 – Japán viselettörténeti előadás (Simon Adrienn)
  • 15.00 – Teázás japán módra (Kasza Péter és Kasza Ferenc)

Egyéb programok

  • 10.00 – Koreai tarotkártya-jóslás
  • 11.00, 13.00 és 15.00 – Lótusztúra
  • 13.30 – Hatha jóga
  • 16.30 – Hangfürdő

Egész nap (szombaton és vasárnap is)

Origami a Rózsakertben, Korea Klub a Lótuszos pavilonnál, kínai kalligráfia és lótuszfestés, távol-keleti ízek, bonsaikiállítás a lótuszos tó partján, mediball, tai chi, reiki és jóga.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb