Vízvezeték-rekonstrukció kezdődik két szegedi utcában: forgalmi korlátozás várható a munkálatok ideje alatt
A Szegedi Vízmű Zrt. július végén vízvezeték-rekonstrukciós munkálatokba kezd Szegeden, a Vadász és a Füredi utcában. A beruházás várhatóan október végéig tart, ez idő alatt az érintett szakaszokon útszűkületre, parkolási és sebességkorlátozásra kell számítani, ugyanakkor az áthaladást jellemzően biztosítani fogják.
A Szegedi Vízmű Zrt. közleménye szerint a rekonstrukció a Vadász utcának a Kossuth Lajos sugárút és a Madách utca közötti szakaszát, valamint a Lechner tér túloldalán a Füredi utcának a Szappanos és a Szűcs utca közötti részét érinti. A kivitelezés első ütemében a Madách utca és a Vadász utca kereszteződésében kezdődnek meg a munkálatok. A csomópontot részlegesen lezárják, ugyanakkor az áthaladást biztosítják.

KÖZEL NÉGYSZÁZ MÉTEREN ÚJUL MEG A HÁLÓZAT
A közlemény szerint a beruházás során a több mint 40–50 éves, 100 milliméter átmérőjű azbesztcement gerincvezetékeket korszerű vezetékekre cserélik. A rekonstrukció közel 400 méter hosszban érinti a vízhálózatot, emellett a kapcsolódó bekötéseket is felújítják. A munkaterületet már átadták az alvállalkozónak, az előkészítő munkálatok megkezdődtek. A víziközmű-rekonstrukció tervezett kezdési időpontja július 27., hétfő, a munkálatok pedig a tervek szerint 2026 októberének végéig tartanak.
FORGALMI KORLÁTOZÁSOK, IDŐSZAKOS VÍZKORLÁTOZÁS
A Szegedi Vízmű Zrt. tájékoztatása szerint a kivitelezés ideje alatt az érintett utcákban útszűkületre, parkolási és sebességkorlátozásra kell készülni. Az áthaladás ugyanakkor jellemzően biztosított lesz. Az ivóvíz-szolgáltatásban csak átmeneti, kisebb időszakos korlátozások várhatók. Az érintett fogyasztókat ezekről a szolgáltató előzetesen értesíti.
NYÍLT MUNKAÁROKBAN DOLGOZNAK
A közlemény szerint a felújításra azért van szükség, mert az elöregedett vezetékek anyaga több helyen meggyengült, így indokolttá vált a cseréjük. A munkálatokat nyílt munkaárokban végzik a Szegedi Vízmű Zrt. megbízásából egy alvállalkozó. A beruházás a városi Vízügyi Építési Alap forrásából valósul meg.
A szolgáltató arra kéri a közlekedőket, hogy a kihelyezett forgalomtechnikai jelzéseket fokozott figyelemmel kövessék, és türelemmel viseljék a felújítás idején várható korlátozásokat.



