Szegedi Arcok

Megvannak az SZTE 2026-os felvételi ponthatárai! A jövő orvosait 415, pszichológusait 440 ponttól vették fel a Szegedi Tudományegyetemre

Végre eljött az a nap, amit minden felvételiző nagyon várt már! Este 8 órakor ugyanis kihirdették a hivatalos felvételi ponthatárokat, és ezzel kiderült, hogy kit vettek fel a Szegedi Tudományegyetemre! Míg a Dugonics téren nagyban zajlik a fiataloknak rendezett Pont ott Parti, addig ebben a cikkünkben összegyűjtöttük a Szegedi Tudományegyetem frissen kihirdetett felvételi ponthatárait!

Hatalmas tömeg gyűlt össze a Dugonics téren, itt várták ugyanis az eddig középiskolás diákok közösen az SZTE idei ponthatárait! Nagy volt az izgalom már nyolc óra előtt is, a ponthúzás pillanataiban pedig a feszültség a tetőfokára hágott. A helyszínről élőben tudósítottunk, amit ITT sasolhatsz meg!

ESTE 8-KOR DERÜLTEK KI A MINDENT ELDÖNTŐ PONTHATÁROK

Este 8-kor tehát a Rektori Hivatal előtti kijelzőn is elkezdtek pörögni a 2026 szeptemberében induló képzések ponthatárai. A szakokra bontott ponthatárokat IDE kattintva találod, a nyilvánosan elérhető adatbázisból pedig mi is szemezgettünk! Íme a Szegedi Tudományegyetem különböző szakjainak pontszámai:

  • BTK Kommunikáció- és Médiatudomány: 400 pont,
  • BTK Pszichológia: 440 pont,
  • BTK Történelem: 266 pont,
  • TTIK Mérnökinformatikus: 357 pont,
  • TTIK Programtervező informatikus: 350 pont,
  • ÁJTK Jogász: 421 pont,
  • ÁJTK Politikatudományok: 336 pont,
  • GTK Gazdálkodás és Menedzsment: 414 pont,
  • GTK Kereskedelem és Marketing: 410 pont,
  • FOK Fogorvos: 390 pont,
  • SZAOK Általános Orvos: 415 pont,
  • ETSZK Egészségügyi gondozás és prevenció: 307 pont.

Szívből gratulálunk minden újdonsült szegedi egyetemistának!

Fontos tudni, hogy akkor sincs veszve minden, ha egy felvételiző egy általa megjelölt szakra sem került be, hamarosan indul ugyanis a pótfelvételi, valamint lesz őszi érettségi és keresztféléves felvételi is. A buli egyébként még most sem ért véget a Dugonics téren, hiszen 

  • 20:30-tól Mehringer koncert,
  • 22:00-től Co Lee koncert,
  • 23:00-tól pedig JATE Klub Pont Ott Parti AFTER lesz Szeged belvárosában.

TÖBB MINT 140 EZREN JELENTKEZTEK A FELSŐOKTATÁSBA

Egészen elképesztő, de összesen 140 427-en adták le jelentkezésüket a 2026-os felsőoktatási felvételin, míg egy évvel korábban 129 730-an próbáltak meg bejutni valamelyik egyetemre vagy főiskolára. Ez az elmúlt másfél évtized legmagasabb adata. Érdekesség, hogy 2022-höz képest csaknem 30 ezerrel többen választották a műszaki, természettudományi, informatikai, orvos- és egészségtudományi, agrár-, valamint pedagógusképzéseket.

Fotók: Szeged365

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb