Szegedi Arcok

Teljes kapacitással indul szeptemberben az SZTE! Több mint 7 ezer hallgató felvételizett sikerrel a Szegedi Tudományegyetemre

Mint megírtuk, csütörtök este 8 órakor közzétették az idei felvételi ponthatárokat. Az eredmények alapján 7343 hallgató felvételizett sikerrel a Szegedi Tudományegyetemre, csaknem félezerrel többen mint 2025-ben. A felvettek közül 5962-en magyar állami ösztöndíjas, 1381-en pedig önköltséges képzésben kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben.

Az SZTE csütörtök esti közleményében azt írja, hogy ezzel a számmal 100 százalékban kihasználták az államilag finanszírozott kapacitásokat. Kiemelték, hogy az intézmény továbbra is Magyarország egyik legnépszerűbb felsőoktatási intézménye, széles képzési kínálattal és valamennyi tudományterületet lefedő oktatási portfólióval.

A LEGTÖBB HALLGATÓT NAPPALI KÉPZÉSRE VETTÉK FEL

Az idei felvételi eljárás statisztikái ismét azt igazolják, hogy a Szegedi Tudományegyetem stabil vonzerővel bír – írja az egyetem. A legtöbb hallgatót továbbra is nappali képzésekre vették fel, ugyanakkor a levelező képzések iránti érdeklődés is erős maradt, ami jól mutatja az egész életen át tartó tanulás iránti igény növekedését.

“A felvételi eredmények azt mutatják, hogy az SZTE továbbra is a magyar felsőoktatás egyik legmeghatározóbb intézménye. Képzéseink iránt valamennyi tudományterületen jelentős az érdeklődés, ami egyszerre szól az oktatás minőségének, kutatási teljesítményünknek és hallgatóbarát egyetemi környezetünknek. A kiemelkedő eredmény másik oka, hogy az intézmény szabadon gazdálkodhatott az állami ösztöndíjas kapacitásokkal, csoportosíthatott át például bölcsész vagy társadalomtudományi képzési területekre, és az igényeknek megfelelően optimalizálhatta finanszírozott kapacitásait” – emelte ki Prof. Dr. Rovó László, az SZTE rektora.

ERŐS A JELENLÉT

Az SZTE szinte minden képzési területen jelentős hallgatói létszámot ért el. A legnagyobb képzési területek közé tartozik:

  • az orvos- és egészségtudomány 1125 fővel,
  • pedagógia 1102 fővel
  • bölcsészettudomány 971 fővel,
  • gazdaságtudomány 706 fővel,
  • jogtudomány 680 fő felvett hallgatóval.

A LEGNÉPSZERŰBB SZAKOK

Az Állam- és Jogtudományi Karon továbbra is kiemelkedő érdeklődés övezi a jogászképzést: az osztatlan jogász szakra 315 hallgató nyert felvételt nappali tagozaton állami és önköltséges finanszírozásban együtt. Emellett a nemzetközi tanulmányok, igazságügyi igazgatási, személyügyi és a politikatudomány képzések is stabil hallgatói létszámmal indulnak. Az idén induló békéscsabai jogászképzés 118 fővel alakult meg. Mindezek mellet az egyetem tájékoztatása szerint

  • Bartók Béla Művészeti Karon idén 92 új hallgató kezdheti meg a tanulmányait. A klasszikus zenei képzések továbbra is országos jelentőségű utánpótlás-nevelő szerepet töltenek be, a kar kínálatában idén az operaének szak volt a legnépszerűbb.
  • A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar ismét az egyetem egyik legnagyobb kara lett: 1125 új hallgató kezdheti meg tanulmányait bölcsész képzéseken. Hagyományosan kiemelkedően népszerű volt a pszichológia, az anglisztika és a kommunikáció- és médiatudomány szak.
  • Az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar továbbra is meghatározó szereplője a hazai egészségügyi szakemberképzésnek. 624 állami ösztöndíjas és 95 önköltséges hallgató nyert felvételt ide. Különösen erős érdeklődés mutatkozott a gyógytornász, ápoló és mentőtiszt szakok iránt.
  • Fogorvostudományi Kar idén is teljes mértékben feltöltötte kereteit: 68 hallgató kezdheti meg fogorvosi tanulmányait, ebből 66 fő állami finanszírozásban.
  • Erős felvételi eredményt ért el a Gazdaságtudományi Kar440 állami ösztöndíjas mellett 266 önköltséges hallgatót vett fel. Továbbra is kiemelkedően népszerűek a gazdálkodási és menedzsment, a pénzügy és számvitel, valamint a kereskedelem és marketing képzések.
  • A Gyógyszerésztudományi Karon a népszerű gyógyszerészképzés mellett, melyre 111 főt vettek fel, az új mesterképzések, a gyógyszerfejlesztési kutatás-menedzsment és az orvostechnikai eszközök szabályozása menedzser szakok iránt is nőtt az érdeklődés, ezekre idén 31 hallgató került be.
  • A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar továbbra is az ország egyik legjelentősebb pedagógusképző kara. A 153 önköltséges mellett 1113 állami ösztöndíjas hallgató kezdheti meg tanulmányait. A korábbi évekhez hasonlóan népszerűek maradtak a gyógypedagógia, az óvodapedagógia és a sporttudományi képzések.
  • Mérnöki Kar műszaki képzéseire 446 állami ösztöndíjas hallgatót vettek fel 25 önköltséges mellett. A gépészmérnöki és mechatronikai mérnöki szakok továbbra is a kar legnépszerűbb képzései közé tartoznak.
  • Mezőgazdasági Kar agrárképzéseire 198 állami ösztöndíjas és 7 önköltséges hallgató nyert felvételt. Az agrár- és üzleti digitalizáció, valamint a mezőgazdasági mérnöki képzések továbbra is stabil érdeklődés mellett indulnak.
  • A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar továbbra is az ország egyik legkeresettebb orvosképző helye. Az általános orvos szakra 233 hallgató nyert felvételt, közülük 230-an állami ösztöndíjas finanszírozásban kezdhetik meg tanulmányaikat.
  • A Természettudományi és Informatikai Kar 1477 felvett hallgatóval ismét az SZTE egyik legnagyobb kara lett. A programtervező informatikus, a biológia, a mérnökinformatikus alapképzések továbbra is az egyetem egyik legnépszerűbb szakjai.

LEGMAGASABB PONTHATÁROK

A hallgatók kiválóságát jelzi, hogy a nappali tagozatos állami ösztöndíjas alapképzéseken az intézményi átlagpontszám 386 pont volt – írja az egyetem, illetve azt is hozzátették, hogy a népszerű szakok közül az egyik legmagasabb ponthatár a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar pszichológia alapképzésén volt, ahol 440 pontra volt szükség a bekerüléshez. Ezt követte

  • az Állam- és Jogtudományi Kar jogász osztatlan képzése 421 pontos ponthatárral,
  • az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar ápolás és betegellátás szakjának gyógytornász szakirányára 419 ponttal lehetett bejutni,
  • a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar gyógypedagógia alapképzés levelező tagozata, valamint a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar általános orvos osztatlan képzése egyaránt 415 pontos ponthatárral szerepelt.

CSAKNEM 9 EZER ELSŐÉVES HALLGATÓ ÉRKEZIK AZ EGYETEMRE

A felvételi eredmények alapján a soron következő pótfelvételi és külföldi felvételi után szeptemberben ismét csaknem kilencezer elsőéves hallgató érkezik a Szegedi Tudományegyetemre. Az SZTE célja továbbra is, hogy magas színvonalú képzésekkel, nemzetközi lehetőségekkel, korszerű infrastruktúrával és hallgatóközpontú szolgáltatásokkal biztosítsa számukra a sikeres egyetemi éveket.

Személyes beiratkozásra online regisztráció után 2026. augusztus 28. és 29., valamint augusztus 31. és szeptember 3. között lesz lehetőség az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb