Közélet

Durva számok érkeztek: 91,5 százalékkal csökkent a vonatok áramfogyasztása a kritikus időszakban

Nemcsak lassítani kellett a vonatokat a hőség miatt: a magyar vasúton az áramfogyasztást is komolyan vissza kellett fogni az elmúlt napokban. A rendkívüli energiahelyzet miatt több intézkedést is bevezettek, amelyek most már számokban is jól látható eredményt hoztak. Vitézy Dávid Facebook-oldalán számolt be a MÁV és a GYSEV energiafelhasználást csökkentő intézkedéseiről.

5 ÓRA ALATT 91,5 SZÁZALÉKOS CSÖKKENÉS

Az egyik leglátványosabb eredményt a vasúti teherforgalomnál érték el. “Augusztus 6-án, a kritikus 17 és 22 óra közötti időszakban a tehervonatok villamosenergia-fogyasztása a MÁV hálózatán az előző hét azonos napjához képest 118 MWh-val, vagyis 91,5 százalékkal csökkent. Ebben az öt órában 18 vasúttársaság összesen 45 villamos vontatású tehervonatának közlekedését állítottuk le átmenetileg” – tette közzé a Facebook-oldalán Vitézy Dávid. A korlátozás alól természetesen kivételt jelentettek azok a szerelvények, amelyek az alapellátás szempontjából nélkülözhetetlenek – például az erőművek ellátását biztosító vonatok.

NEMCSAK A VONATOKNÁL KAPCSOLTAK LEJJEBB

A takarékosság nem állt meg a tehervonatoknál. A GYSEV hálózatán szintén átmenetileg leállították a villamos vontatású teherforgalmat a kritikus időszakban, miközben az állomásokon és vasúti épületekben is visszavették az energiafelhasználást. Lekapcsolták többek között a nélkülözhető dísz-, homlokzat-, reklám- és térvilágítást, az utasforgalmi területeken pedig úgy csökkentették a világítást, hogy az ne veszélyeztesse az utasok biztonságát. A klimatizált helyiségekben szintén igyekeztek mérsékelni a fogyasztást: ahol lehetett, kikapcsolták a légkondicionálást, vagy magasabb hőmérsékletre állították azt.

AZ ELEKTROMOS BUSZOKNÁL IS LÁTSZIK A SPÓROLÁS

A MÁV autóbuszos közlekedéséhez kapcsolódó Pest vármegyei fogyasztási helyeken egy másik kritikus időszakban közel 32 százalékkal csökkent az áramfelhasználás, a maximális teljesítményt pedig 27 százalékkal sikerült visszafogni. A Hunyadi János úti telephelyen pedig az elektromos buszok töltésének átütemezésével a felvett teljesítményt 796 kilowattról 422 kilowattra mérsékelték.

VITÉZY: A BIZTONSÁG AZ ELSŐ

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint a fogyasztás csökkentése, illetve annak időbeli áthelyezése hozzájárult ahhoz, hogy a magyar villamosenergia-rendszer leginkább terhelt óráiban elkerülhetők legyenek a kritikus helyzetek.

“Úgy kellett megszervezni, hogy a menetrendszerű személyszállítás folyamatossága és biztonsága ne kerüljön veszélybe. Sem a MÁV-nál, sem a GYSEV-nél nem lehetett energiatakarékossági szempont fontosabb a biztonságos vasútüzemnél és az utasok biztonságánál”

– írta közösségi oldalán Vitézy Dávid.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb