Kigyulladt és lakhatatlanná vált az otthonuk, a polgármester segítséget kér a családnak
Súlyos tűzesetről számolt be Farkas Éva Erzsébet, Makó polgármestere a Facebook-oldalán. A városvezető tájékoztatása szerint vasárnap kora reggel a Gizella utcában gyulladt ki egy családi ház teteje. A lángokat a makói és a hódmezővásárhelyi tűzoltók fékezték meg. Az épületben egy ember tartózkodott, aki szerencsére időben ki tudott jutni a házból, így személyi sérülés szerencsére nem történt, de a ház lakhatatlanná vált.
A födém leszakadt, az épület lakhatatlanná vált, a család ingóságai pedig használhatatlanná lettek. A polgármester bejegyzése szerint az elsődleges szakértői vizsgálatok alapján feltehetően elektromos hiba okozhatta a tüzet.
Farkas Éva Erzsébet azt írta, hogy Kovács Sándor alpolgármester és Modok Csaba önkormányzati képviselő a helyszínen járt, és azonnal felajánlották Makó Város Önkormányzatának segítségét. Az önkormányzat szükség esetén anyagi támogatással és ideiglenes lakhatás biztosításával is segíti a bajba jutott családot. A polgármester szerint a családdal személyesen is egyeztetnek arról, hogy pontosan milyen további segítségre van szükségük. A polgármester arra kéri a város közösségét, hogy aki tud és szeretne, tárgyi felajánlással vagy anyagi támogatással segítsen a családnak. A károsult család részére az alábbi bankszámlaszámra lehet utalni:
- Kedvezményezett: Czutor Béla
- K&H Bank
- 10402829-86764976-66501002
“Egy otthon néhány óra alatt elveszhet. Az otthon újrateremtéséhez azonban egy egész közösség szeretete és összefogása adhat erőt.” – zárta bejegyzését Farkas Éva Erzsébet.



