Saját versenysorozattal és táborral készül az őszi szezonra a szegedi Gokart Park
Véget ért ugyan a nyár, de a Gokart Park Szeged nem lassít. Két szegedi versenyző is rajthoz áll az Országos Gokart Kupában, elindítják a pálya saját meghívásos versenysorozatát, az őszi szünetben pedig ismét gokarttáborral várják a fiatalokat. A versenyzés iránt komolyabban érdeklődők számára pedig egy értékes versenygokartos tesztlehetőséggel is készülnek.
A nyár mozgalmasan telt a Gokart Park Szeged pályáján. A hónapok során rengeteg első kör, egyre gyorsabb köridő, baráti csata, tábori verseny és közös élmény fűződött a pályához. Sokaknak azonban nem csupán egy nyári programot jelentett a gokartozás: volt, akinek éppen ezek az első körök hozták meg a kedvét ahhoz, hogy komolyabban is foglalkozzon a versenyzéssel.
KÉT SZEGEDI VERSENYZŐ IS INDUL AZ ORSZÁGOS KUPÁBAN
És úgy tűnik, ősszel még magasabb fokozatba kapcsolnak. Szeptember 18–19-én két, a Gokart Park Szegedhez kötődő versenyző is rajthoz áll az Országos Gokart Kupában. Ez különösen fontos mérföldkő a pálya számára is, hiszen azt mutatja, hogy a szabadidős gokartozástól akár egészen az országos versenyzésig is vezethet az út.
ŐSSZEL TE IS VERSENYEZHETSZ
Ha kipróbálnád magad versenyben, ősszel erre is lesz lehetőség: az új szezon egyik nagy dobása a Gokart Park Szeged saját meghívásos versenysorozata lesz. A megmérettetés azoknak is lehetőséget adhat, akik már magabiztosan vezetnek, és szeretnék megtapasztalni, milyen érzés egy valódi versenyhelyzetben bizonyítani. A tét pedig jóval több lesz egy szép éremnél.
A sorozat résztvevői az eredményeik alapján akár 110 000 forint értékű BirelART versenygokartozási tesztlehetőséget is nyerhetnek a Kecskeméti Gokart Arénában. Vagyis a szegedi pályán elért eredmény akár egy igazi versenygokart volánja mögé is elrepítheti a legjobban teljesítőket. A szervezők célja ezzel nem más, mint hogy azok előtt is megnyissanak egy lehetséges utat a versenyzés felé, akik még csak most kacérkodnak a gondolattal, hogy kipróbálnák magukat komolyabb körülmények között.
AZ ŐSZI SZÜNETBEN IS GOKART
A tanév első nagyobb szünetében sem maradnak program nélkül a fiatalok. Október 26–30. között ismét gokarttábort terveznek a Gokart Park Szegeden, amely minimum hat jelentkező esetén indul. A táborban a gokartozás természetesen továbbra is központi szerepet kap, de a résztvevők a korábbi táborokhoz hasonlóan a versenyzéshez kapcsolódó elméleti és gyakorlati ismeretekkel is találkozhatnak.
ŐSZI SZEZON, ŐSZI NYITVATARTÁS, TÖRETLEN TEMPÓ
A Gokart Park Szeged nyári szezonja lezárult, de a pálya ősszel is várja a gokartozni vágyókat. A hétvégi nyitvatartás az őszi időszakban változik: szombaton és vasárnap 12 órától lehet pályára gurulni. Az előttük álló hónapok tehát nem a fék behúzásáról szólnak. Országos verseny, saját versenysorozat, komoly nyeremények és egy újabb gokarttábor szerepel a programban.
„Mert lehet, hogy valaki csak egy délutáni gokartozásra érkezik. Aztán megfutja az első igazán jó körét. Utána még egyet. Aztán egyszer csak ott találja magát a rajtrácson. A Gokart Park Szegeden pedig ősszel is adott lesz hozzá a pálya” – fogalmaztak a szervezők.






