Szegediek a világ körül: „mindig próbáltam elfutni a problémáim elől” – a szegedi Farkas Patrik 635 kilométert fog lefutni Portugáliában 1 hét alatt
635 kilométer. Legfeljebb 7 nap. Napi 80–100 kilométer futás. Farkas Patrik szeptember végén olyan kihívásra készül, amely már önmagában is brutális teljesítménynek számít: Portugália északi részétől egészen Sagresig futna végig az országon. A cél azonban nem pusztán az, hogy egyik pontból eljusson a másikba. Patrik a saját történetét, a nehéz időszakokat és a mentális egészség fontosságát is szeretné magával vinni az útra.
Patrik nem most találkozott először az extrém állóképességi kihívásokkal. 2018 óta 25 félmaratont, 15 maratont és több mint 100 Spartan-versenyt teljesített, köztük Sprint, Super, Beast, Ultra, Hurricane Heat és Deka versenyeket is. Futott már 100 kilométernél hosszabb ultratávokat, sőt egy több mint 60 órán át tartó Spartan Agoge kihívást is végigcsinált. Most azonban egészen más lépték következik.
NAPI 80-100 KM FUTÁS
A terv szerint Patrik Moleda városából indul szeptember 21-én, majd dél felé haladva egészen Sagresig, Portugália egyik legdélebbi pontjáig fut. A teljes táv valamivel kevesebb mint 635 kilométer lesz. És hogy mennyi idő alatt? Patrik eredetileg még merészebb elképzeléssel indult neki a tervezésnek. „Először volt egy ilyen nagyon őrült gondolatom, hogy csak elindulok, és ameddig tudom, csinálom” – mesélte Patrik a Szeged365-nek. A valóság azonban gyorsan közbeszólt. A napi 80 kilométert még vállalhatónak tartják, ezért végül ennél is többet terveznek: napi 80–100 kilométer közötti etapokkal számolnak, így Patrik legfeljebb egy hét alatt szeretné teljesíteni Portugália átfutását. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos nap nem egy kellemes reggeli kocogással kezdődik és délben véget is ér. Hajnali öt órakor kelnek, hatkor indul a futás, és akár este nyolc-kilencig is úton lehetnek. Ez nem kevesebb, mint naponta 12-14 óra kemény megterhelés.
NEM EGYEDÜL VÁG NEKI AZ ÚTNAK
A kihívásban Patrik nem lesz egyedül. Egy barátja kíséri autóval, aki előrébb halad, majd bizonyos pontokon megvárja. Ő gondoskodik majd a vízről, a szénhidrátról és minden másról, amire Patriknak szüksége lehet a futás közben. Emellett az egész út dokumentálva is lesz: napi videós összefoglalók készülnek, a végén pedig egy hosszabb YouTube-videóban dolgozzák fel az egészet. Mert Patrik számára a 635 kilométer valójában nem csak a futásról szól. A tavalyi év nehéz időszak volt számára, és a futás sokszor menekülési útvonalat jelentett. Csak 2025-ben nagyjából 2300 kilométert futott, most pedig szeretné azt is megmutatni, hogy a sporton keresztül hogyan lehet beszélni olyan dolgokról, amelyekről sokan inkább hallgatnak.
„Próbálom a mentális egészségre felhívni a figyelmet, mert szerintem ez egy fontos dolog.”
Patrik szerint a szorongásról, a depresszióról és a mentális nehézségekről még mindig nem beszélünk eleget. Sokan attól tartanak, hogy gyengének tűnnek, ha segítséget kérnek vagy kimondják, hogy nincsenek rendben. Ő ezen szeretne változtatni – méghozzá úgy, hogy közben nem akarja túl komolyan venni saját magát sem. A közösségi médiában készülő napi videókban a futás mellett humorral és könnyedebb formában is előkerül majd a mentális egészség témája.
NAPI 12-14 ÓRA FUTÁS UTÁN REGENERÁCIÓ?
Persze attól, hogy a cél mögött komoly üzenet áll, maga a kihívás még nem lesz könnyebb. Patrik pontosan tudja, hogy az első néhány nap után jön majd az igazi próbatétel. Nem az lesz a kérdés, hogy képes-e lefutni egy hosszú távot – erre már rengetegszer bizonyítottan képes –, hanem hogy mit tesz vele a sok száz kilométer, a minimális alvás és a napról napra halmozódó fáradtság. „A harmadik-negyedik nap után szerintem lesznek már problémák, főleg a regenerálódás végett” – mondta Patrik. A tervek szerint a futónapok után már nem marad sok idő semmire: étkezés, nyújtás, regeneráció, alvás, majd újra indulás. A masszázshenger és minden elképzelhető regenerációs módszer előkerül majd, hiszen néhány nap alatt több száz kilométert kell a lábakba tenni.
Hajrá, Patrik! Drukkolunk, hogy minden rendben legyen!



