Szegedi Arcok

„Tíz centire a Tiszától egy ilyen beruházás nem jöhet létre hatásvizsgálat nélkül” – a szegediek a kikötőbe tervezett hulladékkezelési engedély felülvizsgálatát követelik

„10 centire a Tisza medrétől egy ilyen volumenű beruházás nem jöhet létre hatásvizsgálat, hatástanulmány nélkül” – mondta Csete Csaba, akivel annak apropóján beszélgettünk, hogy a civilekhez egy tavaly kiadott határozat is eljutott. Ebben a Téli kikötő melletti területen tervezett hulladékkezelési tevékenység kapcsán többek között veszélyes és nem veszélyes hulladék, valamint folyékony hulladék tárolására is engedélyt adtak, miközben a dokumentum szerint környezeti hatásvizsgálatra nincs szükség.

Csete Csaba szerint a legnagyobb problémát éppen az jelenti, hogy a civilek csak később, közérdekű adatigénylés útján jutottak hozzá a dokumentumhoz, miközben a határozat már tavaly megszületett. Azt mondja, számukra különösen megdöbbentő, hogy a Tisza közvetlen közelében tervezett hulladékkezelési tevékenység esetében a hatóság nem tartotta szükségesnek a környezeti hatásvizsgálatot.

A TÖRTÉNET ELŐZMÉNYEI

Ha szeretnél bővebben képbe kerülni az előzményekkel, a témáról korábban megjelent cikkünkben részletesen bemutattuk, milyen hulladékkezelési tervekről, lehetséges BYD-s beszállításról és az ezzel járó kamionforgalomról van szó:

„10 CENTIRE A TISZÁTÓL EGY ILYEN BERUHÁZÁS NEM JÖHET LÉTRE HATÁSVIZSGÁLAT NÉLKÜL”

Csete Csaba szerint a lakosság azt szeretné elérni, hogy a határozatot vizsgálják felül, és készüljön környezeti hatásvizsgálat. „Azt gondoljuk, hogy tíz centire a nagy Tisza medrétől egy ilyen volumenű beruházás hatásvizsgálat, hatástanulmány nélkül nem jöhet létre” – fogalmazott. A civilek szerint külön problémát jelenthet az is, hogy a hulladék közúton érkezne a területre. Csete Csaba úgy látja, hogy amennyiben erre lehetőség van, a közúti szállítást vasútra kellene áttenni. Szerinte a megnövekedett teherforgalom nemcsak a közvetlenül érintett városrészt terhelné, hanem Szeged több pontján is éreztetné a hatását.

A VASÚTI ÁTJÁRÓ MIATT TOVÁBBRA IS AGGÓDNAK

Csete Csaba szerint a környék közlekedési infrastruktúrája már most is komoly terhelésnek van kitéve. Különösen problémásnak tartja a Klebelsberg-telepi vasúti átjárót, ahol jelenleg is jelentős várakozási idő alakul ki nap mint nap. „Ezt tovább tetézi majd a napi száz kamionnak a megérkezése. A vasúti átjáró erre egyszerűen alkalmatlan” – mondta. A civilek ezért azt szeretnék, ha a hatóságok nemcsak a beruházás közvetlen környezetét, hanem a teljes közlekedési útvonal és a lakókörnyezet terhelését is vizsgálnák.

MI TÖRTÉNIK A HULLADÉKKAL, HA MEGTELNEK A RAKTÁRAK?

Klebelsberg-telep élhető jövőjéért azt írja, hogy a Saubermacher a magyar hulladékkezelés és -feldolgozás egyik fő piaci szereplője. A poszt szerint:

“a Saubermacher rendelkezik egy, a Kormányhivataltól származó 2025. márciusi (!!!) határozattal is, amelyben szakhatóságként Szeged Megyei Jogú Város jegyzője is közreműködött. A határozatból többek között az derül ki, hogy amennyiben a medencés téli kikötőben fémhulladékgyűjtő, előkezelő és hasznosító telepet terveznek létesíteni, úgy azzal kapcsolatban nem feltételezhető jelentős környezeti hatás (!!!), ezért ahhoz környezeti hatásvizsgálatot nem szükséges végezni. A dokumentum szerint 10 darab tehergépjárműnek biztosítanának parkolást, valamint külön kiemeli, hogy a hulladékok átvétele a szerződéses partnerektől, többek között a BYD gyárából történne, kizárólag közúti forgalommal. A tervek szerint a különböző anyagú és halmazállapotú, veszélyes és nem veszélyes hulladékokat tartályban vagy ömlesztve tárolják, majd feldolgozzák (válogatás, aprítás, bálázás stb.) és szállításra alkalmas állapotba hozzák.

A tervezett kapacitás 10 000 tonna nem veszélyes hulladék / év, veszélyes hulladéknál 1 200 tonna / év. Terv szerint a 10 teherjármű egyenként 5-10 fordulót teljesítene naponta”.

Csete Csaba a Szeged365-nek adott interjújában fontos kérdésként a kikötőben található raktárak biztonságát említette. Ezeket eredetileg gabonatárolásra építették, a civilek pedig arra kíváncsiak, hogy a létesítmények mennyire alkalmasak a tervezett hulladék szakszerű és biztonságos tárolására. „Gondolunk itt tűzvédelmi, robbanásvédelmi, szivárgásvédelmi szempontokra” – sorolta Csaba. Szerinte további kérdés az is, mi történik akkor, ha a tárolókapacitás megtelik, vagy például a vízállás miatt a vízi szállítás egy időre ellehetetlenül.

ÚJABB LAKOSSÁGI FÓRUMOT SZERVEZNÉNEK

A civilek újabb lakossági fórumot szeretnének, azonban Csete Csaba szerint kérdés, hogy azt ki és milyen formában vezényelje le. A korábbi fórumokkal kapcsolatban azért is alakult ki bizalmi probléma, mert a civilek álláspontja szerint a lakosság csak később, közérdekű adatigénylés útján jutott hozzá olyan dokumentumokhoz, amelyek már korábban is léteztek. „A lakosság döbbenten áll azelőtt a tény előtt, hogy folyamatosan más tájékoztatást kapott, mint ami a valóság” – fogalmazott Csete Csaba, aki szerint a civilek a jövőben is szeretnének együttműködni a hatóságokkal és a városvezetéssel, de ehhez szerintük hiteles és teljes körű tájékoztatásra van szükség.

A legutóbbi lakossági fórumról itt tudsz olvasni bővebben:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb