Helló, ősz! Szerdától kezdve egyre rövidebbek lesznek a nappalok
Bár meteorológiai szempontból már szeptember elején beköszöntött az ősz, csillagászati értelemben még várnunk kell rá egy kicsit. 2026-ban szeptember 23-án, hajnali 2 óra 5 perckor érkezik el az őszi napéjegyenlőség Magyarországon.
EGYRE RÖVIDEBBEK LESZNEK A NAPPALOK
Az őszi napéjegyenlőségkor a Föld tengelye nem dől a Nap felé, de az ellenkező irányba sem. Ilyenkor a nappal és az éjszaka hossza közel azonos, bár a légkör fénytörése, vagyis a refrakció miatt valójában nem teljesen egyenlő. A Napot ugyanis kicsivel hamarabb látjuk felkelni, és később látjuk lenyugodni, mint ahogy a csillagászati értelemben vett horizont fölé emelkedik, illetve az alá bukik – magyarázta az Időkép.
KEDDEN LESZ AZ UTOLSÓ NYÁRI NAPNYUGTA
Csillagászati szempontból szeptember 22-én láthatjuk az utolsó nyári napnyugtát, majd szeptember 23-án reggel már az első őszi napkeltére ébredhetünk.
A napnyugta szeptember 22-én:
- keleten 18:30-kor,
- Budapesten 18:41-kor,
- a nyugati határnál 18:51-kor következik be.
Szeptember 23-án pedig:
- keleten 6:20-kor,
- Budapesten 6:31-kor,
- nyugaton 6:41-kor kel fel a Nap.



