Két testvér története, amely most Szegeden folytatódik: az ÁGOTA Közösség fiataljai bekerültek az SZTE-re (galéria)
Szeptemberben fiatalok ezrei érkeztek meg a Szegedi Tudományegyetemre, Emese és Enikő története azonban azok közé tartozik, amelyek mellett nehéz szó nélkül elmenni. A két testvér ugyanabban a városban, mégis két egészen különböző hivatás felé indult: Emese fogorvos szeretne lenni, Enikő pedig tanárként akarja továbbadni mindazt a támogatást és biztatást, amelyet ő maga is megkapott gyermekkorában. Hosszú út vezetett idáig, de most Szegeden egyszerre kezdődhetett el mindkettejük nagy álma.
Az ÁGOTA Közösség fiataljainak történetei rendszeresen megmutatják, milyen sokat jelenthet egy biztos háttér és egy olyan közösség, amely akkor sem engedi el az ember kezét, amikor nehezebbé válik az út. Nemrég a 30. ÁGOTA Tábor kapcsán írtunk arról, milyen erős kötelékek és életre szóló kapcsolatok születnek ebben a közösségben. Ha lemaradtál róla, itt tudod visszaolvasni korábbi cikkünket:
Most pedig egy olyan történet érkezett, amely különösen közel kerülhet a szegedi szívekhez. Jámbrik Emese és két évvel fiatalabb testvére, Enikő ugyanis egyszerre kezdte meg egyetemi tanulmányait a Tisza-parti városban. Emese a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karának hallgatója lett, az út azonban korántsem volt egyszerű. Már gimnazistaként az egészségügy vonzotta, egy szegedi fogorvosi rendelőben tett látogatás után pedig eldöntötte, hogy ezt a hivatást választja. Elsőre nem sikerült bejutnia, de nem mondott le arról, amit igazán szeretett volna.
Emese Budapesten dietetikát kezdett tanulni, ám rövid idő után világossá vált számára, hogy továbbra is a fogorvosi pálya az igazi cél. Újra nekifutott. Többet tanult, magántanárhoz járt, ismét érettségizett, és végül sikerült elérnie azt, amiért hosszú ideje dolgozott: felvették a Szegedi Tudományegyetemre. „Nagyon sokat köszönhetek a nevelőszülőmnek és a barátaimnak” – fogalmazott Emese, aki szeptembertől már abban a városban folytatja tanulmányait, ahol korábban maga a nagy döntés is megszületett benne.
Enikő közben egy másik úton érkezett meg ugyanoda. Biológia és matematika szakos hallgatóként kezdte meg tanulmányait Szegeden, később pedig tanárként szeretne dolgozni. Elmondása szerint nevelőszülője egészen kiskoruktól kezdve kiemelten figyelt arra, hogy ő és testvére megfelelő támogatást kapjanak a tanuláshoz. Nevelőszülőjük az első iskolai években együtt tanult velük, később pedig folyamatosan biztosította számukra azt a hátteret, amelyben nyugodtan fejlődhettek. A sikereiket ráadásul az egész család együtt ünnepelte.
Enikő számára éppen ezek az élmények adták meg később az irányt is. Egy ideig őt is az egészségügy érdekelte, majd amikor egy osztálytársának segített biológiából, felmerült benne, hogy talán a tanári pálya lesz az övé. Idén nyáron az ÁGOTA Falván rendezett táborokban is sok időt tölthetett gyermekek között, és egyre biztosabb lett abban, hogy nemcsak tanítani szeretne. Támaszt is akar nyújtani majd a diákjainak. Azt szeretné megmutatni nekik, hogy a tanulás és a sport valóban olyan lehetőségeket nyithat meg, amelyek közelebb vihetik őket a saját céljaikhoz.
„Amit tanárként szeretnék továbbadni a gyermekeknek, azt a nevelőszüleimtől kaptam” – mondta Enikő. Ebben az egy mondatban pedig tulajdonképpen benne van a testvérek egész történetének egyik legfontosabb mondanivalója. Emese és Enikő két különböző pályát választott, az egyikük gyógyítani szeretne, a másik tanítani, de mindketten ugyanazt a biztos alapot hozták magukkal Szegedre: azt a támogatást, amely éveken át arra ösztönözte őket, hogy érdemes tanulni, küzdeni és újra megpróbálni akkor is, ha valami elsőre nem sikerül.







