Nem korlátozzák a Téli kikötő környkének teherforgalmát – több előterjesztés napirendre vételét is leszavazták a Városüzemeltetési Bizottság ülésén Szegeden

Több előterjesztés napirendre vételét is leszavazták a Városüzemeltetési Bizottság csütörtöki ülésén. Fodor Antal képviselő beszámolója szerint ezért nem vitázhatnak a pénteki közgyűlésen arról az indítványról sem, ami a Téli kikötő környékének teherforgalmát korlátozná.
Több javaslat is ment a süllyesztőbe a Városüzemeltetési Bizottság ülésén, így nem tárgyalja majd a pénteki közgyűlés például azt az indítványt sem, amely időszakosan korlátozná a Télikikötő sor teherforgalmát. A leszavazott előterjesztésekről Dr. Fodor Antal számolt be a közösségi oldalán, aki kiemelte, hogy “ha nem kerül napirendre, akkor vitázni sem lehet róla, azaz nincs ügy”.
MARADNAK A KAMIONOK ÉS BÁRHOL LEHET MUNKÁSSZÁLLÓT NYITNI
“Az egyik legfontosabb indítványunk a Télikikötő sori teherforgalom időszakos korlátozására irányult. Azt szerettük volna, ha a reggeli és délutáni órákban, amikor a legnagyobb a forgalom, korlátozzuk a 3,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek behajtását a Sínpár sorra. Ezzel együtt pedig a környező utcák egyikében is, hogy a teherautók ne használják a környékbeli utcákat egérútként” – írta a képviselő a közösségi oldalán, majd hozzátette, hogy:
“tekintettel arra, hogy a városvezetés a Fidesszel együtt leszavazta az indítványt, kiderült, hogy hazugság az az állítás, hogy nem fog növekedni a Télikikötő sor tehergépjármű forgalma. Semmilyen konkrét intézkedést nem tett a városvezetés a teherforgalom korlátozására.”
A témában egyébként többször is írtunk már cikket, nem is olyan rég például olyan hosszú szerelvény futott be a Téli Kikötőbe, hogy rövid időre még a kereszteződést is elzárta:
Fodor Antal beszámolója szerint azt is indítványozták, hogy az önkormányzat rendeletben szabályozza, hogy hol lehet a városban munkásszállót nyitni, hiszen jelenleg erre nincs szabályozás, ezért bárhol el lehet szállásolni bármennyi munkást. Ezt az előterjesztést is leszavazták, “hallani sem akarnak erről a témáról” – írta a képviselő. Mindezek mellett Fodor Antal indítványt terjesztett elő:
- a Csallóközi utcán 30 km/h-s sebesség korlátozás bevezetésére, mert a lakók ezt kérték,
- egy fekvőrendőr létesítésére az Adél közben, amit szintén a lakók akartak,
- illetve azt is szerették volna, hogy megmaradjon az évenkénti 8 rendes közgyűlés, (amit a polgármester 6-ra csökkentett).
A képviselő tájékoztatása szerint minden esetben leszavazták az előterjesztésük napirendre vételét, ahogy azt az indítványt is, amit Tóth-Benedek Csanád képviselő terjesztett elő a gyerekek utazási támogatásának bevezetésére.



