Szegedi sikersztorik: húsz év munkája vált közkinccsé – Fábri-Ivánovics Tünde, Szegeden élő népdalénekes száz moldvai dallamot hozott vissza az életbe
Húsz év gyűjtőmunkája, több generáció tudása és száz moldvai dallam találkozott abban a különleges projektben, amelynek eredményeként digitális adattárba került a kobozkíséretes moldvai népzenei anyag. A munkában Fábri-Ivánovics Tünde, délvidéki származású, Szegeden élő, kétszeres Népművészet Ifjú Mestere díjas népdalénekes is részt vett férjével, Fábri Géza kobozművésszel. A kutatás nem egyszerűen régi dallamok rendszerezéséről szólt: a cél az volt, hogy az évtizedek alatt összegyűjtött tudás ne archívumok mélyén maradjon, hanem a mai zenészek, oktatók és tanulók számára is használhatóvá váljon.
A témáról készült interjút Varga Márta, az MMA regionális titkára készítette, amelyben Fábri-Ivánovics Tünde részletesen mesélt a moldvai csángó népzenei hagyományhoz fűződő kapcsolatáról, a népdalgyűjtésről, a zenei rekonstrukcióról, valamint arról is, hogyan született meg a Kobzos énekek dallamtára.
HÁROMÉVES KORA ÓTA AZ ÉNEKLÉS AZ ÉLETE RÉSZE
Fábri-Ivánovics Tünde délvidéki közegből indult, és saját elmondása szerint már egészen kisgyermekként eldőlt, hogy az éneklésnek meghatározó szerepe lesz az életében. Anyai nagyapja tanár volt, sokat énekelt és foglalkozott vele, így a népzene iránti érdeklődése nagyon korán kialakult. „Szinte hároméves koromban eldőlt, hogy az éneklés számomra nem hobbi lesz, hanem az életem része” – fogalmazott Fábri-Ivánovics Tünde a Varga Márta által készített interjúban. A pályája később több területet is összekapcsolt: a néprajzot, a tanítást, az éneklést és a táncházak világát. A délvidéki származású művész Szegeden folytatta tanulmányait, angol tanári oklevelet is szerzett, miközben előadóként már fiatalon elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet. Azóta olyan közösségek váltak meghatározóvá számára, amelyekben a népzene nem pusztán színpadi produkció, hanem továbbadható, élő tudás.
KALLÓS ZOLTÁN ÉS PETRÁS MÁRIA NYITOTTÁK KI ELŐTTE A MOLDVAI VILÁGOT
A moldvai csángó népzene iránti kötődése 1991-ben kezdődött, amikor mindössze tizenegy évesen eljutott Jászberénybe, a csángó népzenei táborba. Ott Kallós Zoltán irányítása mellett Petrás Mária tanította az énekeket. A későbbi években aztán Fábri Géza oldalán már maga is eljutott Moldvába népzenét gyűjteni. Az ott szerzett személyes tapasztalatok pedig egészen más perspektívába helyezték számára azt a zenei és kulturális örökséget, amellyel korábban találkozott. „A moldvai csángók olyan dallamkincset és ősiséget őriznek, amit nekünk és a növendékeinknek is meg kell ismernünk” – mondta az interjúban Fábri-Ivánovics Tünde. A moldvai hagyomány egyik legfontosabb sajátossága éppen az, hogy nem pusztán múzeumi emlékként létezik. A dallamok, szokások és viseletek a mindennapi élet részei. Ez adta a projekt egyik legfontosabb gondolatát is. „Ahogyan ők sem a ládában őrzik a ruhát, hanem büszkén hordják, bennünk is megfogalmazódott: az általunk gyűjtött énekeket és a zenei rekonstrukciós munkát sem a szekrények mélyén kellene őrizgetni, hanem mindenki számára elérhetővé tenni” – hangzott el az interjúban.
HÚSZ ÉV MUNKÁJÁT KEZDTÉK EL RENDSZEREZNI
A kutatás alapját az a húsz év alatt felhalmozott szakmai anyag adta, amely a 2003-ban megalapított Koboz – Ének – Hegedű – Furulya Moldvai Népzenei Kurzus során gyűlt össze. Az évek alatt rengeteg adatközlővel, hagyományőrzővel és népzenésszel dolgoztak együtt. Többek között Hodorog András klézsei furulyással, Botezatu Viktóriával, Benke Paulinával és Benke Pávellel, Gyúr Paulinával, Szarka Máriával, Dobos Rózsával, Nyisztor Ilonával és Tamás Magdolna pusztinai nótafával is szoros kapcsolat alakult ki. A gyűjtések során azonban egy idő után felmerült a kérdés: mi legyen azzal a hatalmas mennyiségű tudással, amely évek, évtizedek alatt összegyűlt? „Egy idő után mérlegelnünk kellett, hogy ez maradjon-e lefűzött füzetekben, CD-ken, vagy közkinccsé tegyük” – idézte fel Fábri-Ivánovics Tünde. A válasz végül egyértelmű volt: rendszerezni és hozzáférhetővé kell tenni az anyagot.
NEM CSAK RÉGI DALOKAT ŐRIZNEK – ÚJRA IS ÉRTELMEZTÉK ŐKET
Az MMA 2023 és 2026 közötti ösztöndíjprogramja ehhez biztosított lehetőséget. Fábri-Ivánovics Tünde és Fábri Géza a két évtized alatt felhalmozott anyagot kezdték rendszerezni, különös figyelmet fordítva a kobozkíséretes énekes dallamokra. Ez azért is különleges terület, mert a kobozhoz kapcsolódó énekes hagyományról jóval kevesebb felvétel és dokumentáció maradt fenn, mint magáról az énekes dallamkincsről. A kutatás egyik fontos része ezért a zenei rekonstrukció lett. „A koboz olyan hangszer, amellyel jól lehet énekelni, mégsincs róla sok gyűjtés” – mondta Fábri-Ivánovics Tünde. A kutatók olyan beszédszerű, régies, lassabb előadásmódú dalok felé fordultak, amelyekben a leginkább felfedezhetőnek tartották a régi zenei rétegeket. A rekonstrukció azonban nem egyszerű feladat: olyan hangzásvilágról van szó, amelyet már nem lehet ugyanúgy „felgyűjteni”, mint egy ma is élő előadást. Ennek ellenére a szakmai visszajelzések bátorították őket arra, hogy megpróbálják újra megszólaltatni az ének és a koboz kettősét. A végeredmény őket is meglepte. „Magunk is meglepődtünk, milyen csodálatosan hangzott együtt a koboz és az ének Klézsén vagy Pusztinában.” A kutatás alapján pedig az is világossá vált számukra, hogy a koboz valószínűleg jóval fontosabb szerepet tölthetett be a moldvai népzenei hagyományban, mint amennyire a fennmaradt gyűjtések alapján elsőre gondolnánk.
SZÁZ DALLAM, KOTTA, SZÖVEG, ARCHÍV FELVÉTELEK ÉS VIDEÓK EGY HELYEN
A projekt egyik legfontosabb kézzelfogható eredménye a létrehozott digitális adattár, amelyben száz dallam vált hozzáférhetővé. A felület nem csupán egy egyszerű dalgyűjtemény. A dallamok több szempont szerint kereshetők, többek között a dallam jellege, a gyűjtés helye és az előadó hagyományőrző neve alapján. Ahol rendelkezésre állt eredeti archív hanganyag, ott azt is meghallgathatják az érdeklődők, ráadásul a felvétel pontos lelőhelyével együtt. A dalokhoz kotta és szöveg is tartozik, mind a száz dallamhoz pedig videófelvétel készült a kobozkíséretről. Az adattár így egyszerre lehet érdekes a népzenét kedvelőknek, a zenetanároknak, a népzenét tanuló fiataloknak, az előadóművészeknek és a kutatóknak is. Fábri-Ivánovics Tünde szerint éppen ez volt az egyik legfontosabb céljuk: hogy az elmúlt két évtizedben összegyűlt tudás ne kizárólag a szakemberek szűk körében maradjon: „nemcsak az oktatásban vagy saját kedvtelésre használható, hanem további tudományos feldolgozásra is alkalmas.”
A HAGYOMÁNY CSAK AKKOR ÉL, HA HASZNÁLJÁK
A projekt mögött ugyanakkor nem pusztán egy adatbázis létrehozásának szándéka áll. A beszélgetés egyik legerősebb gondolata éppen az, hogy egy hagyomány akkor maradhat életben, ha nem csupán megőrizzük, hanem használjuk és továbbadjuk. A kutatásban résztvevők ezért az oktatásban is szeretnék hasznosítani a létrehozott anyagot, az alapfokú képzéstől egészen az egyetemi szintig. A munka folytatásának lehetőségei között egy fizikai példány – például könyv vagy más adathordozó – létrehozása is felmerült. Ennek külön jelentősége lenne azért, mert így az anyagot azokhoz az adatközlőkhöz és közösségekhez is vissza tudnák vinni, akiktől annak idején a dallamok származtak. A jövőbeni tervek között szerepel moldvai csángó nap szervezése az Essentia Artist rendezvény keretében, valamint egy nyitott népzenei műhely is, amelyen az érdeklődők a digitális adattár használatát is megismerhetnék. A tervek szerint egy kiállítással, táncházzal és koncerttel egybekötött program is megvalósulhat a Pesti Vigadóban, Petrás Mária és Botezatu Viktória közreműködésével. Fábri-Ivánovics Tünde és Fábri Géza munkája közben pedig egy másik fontos visszajelzés is érkezett: Fábri Géza meghívást kapott tanítani a Zeneakadémiára. A húsz év alatt összegyűjtött dallamok így nem kerültek vissza egy fiókba vagy egy lezárt archívumba. Éppen ellenkezőleg: digitális formában újra megszólalhatnak, taníthatók és továbbadhatók. Ahogy Fábri-Ivánovics Tünde az interjúban fogalmazott: „nem a ládában kell őrizni, hanem használni.”
Az adattár bárki számára elérhető, IDE KATTINTVA.
