Sport

Brillíroztak a Csongrád-Csanád megyei úszók! Ugrai Panna arany, Fábián Fanni pedig ezüstéremmel kezdte az országos bajnokságot

A szegedi Fábián Fanni ezüstéremmel kezdte az ob-t, de az aranyérem is Csongrád-Csanádban landolt: a hódmezővásárhelyi Ugrai Panna győzött 100 méter gyorson!

Fábián Fanni, a HAÁSZ SZUE úszója második lett 100 méter gyorson a kaposvári rövidpályás országos bajnokság nyitónapján. A Szegedi Úszó Egylet azt írja, hogy a fináléban a magyar indulók közül csak a többszörös címvédő, hódmezővásárhelyi Ugrai Panna előzte meg a szegedi versenyzőt, Fanni így dobogóra állhatott, 54.70-es ideje pedig biztató.

REMEKÜL ÚSZOTT FÁBIÁN FANNI

A szintén szegedi Szili-Török Flóra ötödik lett a B-döntőben, így – mivel egy külföldi is volt előtte – összesítésben a 12. helyezést szerezte meg 100 méter mellen. Fábián Fannival kapcsolatban Gellért Gábor is megszólalt, a HAÁSZ SZUE vezetőedzője szerint Fanni remekül úszott, délelőtt és délután is egyéni csúcsot ért el, tökéletesen indította az ob-t.

“Biztos vagyok benne, hogy a többi számban is lesz egyéni csúcsa. Flóra jobb időt ért el, mint tavaly, szép teljesítmény tőle a B-döntős szereplés” – nyilatkozta a HAÁSZ SZUE vezetőedzője.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb