Közélet

Szociológus az ügynökaktákról: ne csak az áldozatok, hanem a végrehajtók és a tartótisztek neve és tevékenysége is legyen nyilvános

Jelentős történészi munkára van szükség ahhoz, hogy ne csak az áldozatok, hanem a végrehajtók, a tartótisztek névsora, tevékenysége is nyilvánosságra kerüljön – hangsúlyozta a Kossuth rádió Felkelő című műsorában Szabó Andrea szociológus, az ügynökakták társadalmi hatásainak kezelésére létrehozott szakértői testület tagja.

Szabó Andrea véleménye szerint az ugyanilyen módon nyilvánosságra hozott adatoknak a rendszerváltás lezárásaképpen lenne értelme és teljesen jogos is lenne. Az első szabadon választott kormány, az Antall-kormány “feladata lett volna ezt a vitát lefolytatni, hiszen ők kapták meg a társadalomtól azt a legitimációt és felhatalmazást, hogy a rendszerváltás folyamatát levezényeljék, és hogy szembenézzünk a múltunkkal” – fogalmazott az MTI összefoglalója szerint.

A SZEMBENÉZÉS MINDIG ELMARAD

A szociológus sajnálatosnak nevezte, hogy ez a szembenézés mindig elmaradt. Ugyanígy történt a holokauszttal, Trianonnal, a fehérterrorral vagy a Tanácsköztársasággal kapcsolatosan is – jegyezte meg. Szabó Andrea felidézte, hogy egyes közép-európai országokban sokkal korábban megtörtént az akták nyilvánosságra hozatala, ám sehol sincs teljes nyitottság. Úgy vélte, az a legrosszabb forgatókönyv, ami szerdán elkezdődött hazánkban, hogy “embereket valamiért, valamilyen szempont szerint kitesznek az asztalra, rájuk mutatnak és bűnbakokat képeznek belőlük”. A cseh példát említve hozzátette: ez az időszak néhány hétig tart, majd lecseng. Ha az ország jól kezeli a helyzetet, a figyelem a bűnösök kereséséről fokozatosan arra terelődhet, hogy valójában mi történt.

AZ, HOGY VALAKINEK VAN EGY HATOS KARTONJA, MÉG NEM AZT JELENTI, HOGY BÁRMIT IS TETT

Szabó Andrea kiemelte, hogy az, hogy valakinek van egy hatos kartonja, még nem jelenti, hogy bármit is tett és bűnös. A karton megléte azt jelenti, hogy kísérlet történt a beszervezésre, de az lehetett eredménytelen is – fűzte hozzá. A szociológus rámutatott, hogy a média és a politika hatalmas felelősségére a történetek megismerésében. Elmondta: a cseh példa alapján a társadalom azt a narratívát jegyzi meg, amely az első időszakból ered.

“Ha a bűnbakkereső narratíva rögzül a magyar társadalomban, annak nagyon negatív következményei vannak”

– emelte ki. A szociológus azt mondta, a legfontosabb, hogy sokat kell beszélni az eseményekről, lehetőség szerint a következő napokban. Szabó Andrea szerint akár az Országgyűlés is tarthatna vitanapot erről, amely segíthetné a folyamat megismertetését. Hozzátette, az összes szocialista ország példáját elolvasva nem talált ennél jobb módszert.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb