Dr. Katona Márta – Szeged díszpolgára: meg kell próbálnunk a lehetetlennek tűnőt is, mert nem is olyan ritkán sikerül

Idén Szeged város díszpolgári címét Dr. Katona Márta, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának professzora, az újszülött intenzív osztály egykori vezetője, gyermekkardiológusa, kapta meg október 23-án, a Városházán tartott ünnepélyes Díszközgyűlés keretein belül. Dr. Katona Márta 1976 óta dolgozik a szegedi gyermekklinikán, az elmúlt negyvennégy évben munkája során több ezer újszülött és szívbeteg kisgyermek köszönheti neki gyógyulását. A doktornővel az elismerésről, pályájáról, az orvosi szakma szépségeiről és nehézségeiről beszélgettünk a kitüntetés kapcsán.

Mit jelent Önnek a Szeged Díszpolgára cím elnyerése?

Nagyon meglepődtem és meghatódtam, amikor megtudtam, hogy idén engem tartottak érdemesnek erre a nagyon jeles kitüntetésre. Számomra ez nagyon sokat jelent, hiszen több szempontból is nagyon kötődöm Szegedhez: 1970 óta itt élek ebben a városban és teljesen szegedi polgárnak érzem magam, minden ideköt, a családom, a gyerekeim, a munkahelyem, a barátaim, és a város kultúrája is. Nagyon nagy elismerés ez számomra igazán büszke vagyok, örömmel tölt el a kitüntetés.

Az Ön számára mik a legszebb és a legnehezebb pillanatok ezen a pályán?

Nagyon jó dolog gyerekeket gyógyítani, mindegyik kis egyéniség, fantasztikus élmény őket megismerni, figyelni a fejlődésüket, az intellektusuk alakulását. Kimondhatatlan öröm, amikor végigkövetjük, hogy egy újszülött meggyógyul egy súlyos betegségből.

Természetesen ennek a pályának is megvannak a maga nehézségei. Egy klinikai, kórházi orvoslás során nagyon súlyos betegeget is lát az ember, ennek kapcsán időnként szembetaláljuk magunkat vagy a gyógyíthatatlanság tényével, vagy azzal, hogy a legjobb igyekezetünk ellenére sem sikerül teljesen meggyógyítani egy kisgyereket. Nagyon sokszor találkozunk szenvedő, elkeseredett családokkal, anyákkal, akik feláldozzák az életüket a krónikus súlyos beteg gyermekük mellett, nyilvánvaló, hogy az ember próbál lelkileg valamilyen reményt, támogatást adni, még akkor is, ha nem tudjuk megígérni a gyermek gyógyulását.

Nemcsak fizikailag, de pszichikailag is megterhelő lehet a hivatása, hogyan dolgozza fel az esetleges kudarcait?

A kudarc feldolgozásában a legerősebb támasz, hogy minél több beteg gyermeken tudjunk segíteni, akik később majd visszajönnek, beköszönnek, látjuk, hogy normális életet élnek, jó az életminőségük, és ez adja az erőt a nehéz pillanatokban. Nagyon jó látni, hogy a súlyos beteg gyermek, aki több műtéten átesett, már főiskolára, egyetemre jár, férjhez megy, netalán gyereket szül. Ezek olyan örömök, amikor az orvos szinte szülőként tud örülni a páciense sikereinek, kicsit sajátjának is érzi ezeket a gyerekeket.

Nehéz feldolgozni, hogy sajnos időnként elveszítünk egy gyereket, vagy nem tudjuk meggyógyítani. Ennek feldolgozásához meg kell találni a megfelelő stratégiát, ami természetesen nem azt jelenti, hogy elfelejti őket az ember, csak valamilyen módon meg kell próbálni ezt úgy feldolgozni, hogy semmiképpen se legyen hatással a következő beteg gyermek gyógyítására.

A rekreáció nagyon fontos ebben a folyamatban: erőt meríthetünk a sportból, kultúrából, akár egy jó könyv olvasásából, vagy a családtagok és barátok támogatásából, és a meggyógyított gyerekek öröméből. Ezek mind nagyon sok erőt jelentenek. Nem utolsó sorban pedig az, hogy tanúi vagyunk az orvostudomány fejlődésének, hiszen azok az esetek, amelyek 20-30 évvel ezelőtt gyógyíthatatlannak bizonyultak ma már gyógyíthatók, és egyre ritkábban kell kimondani egy súlyos fejlődési rendellenességre, hogy nem operálható. Nagyon sok javulásnak vagyunk szemtanúi és ez is erőt ad ahhoz, hogy küzdjünk és próbáljuk meg sokszor a lehetetlennek tűnőt is, mert nem is olyan ritkán sikerül.

Hogyan emlékszik vissza egykori betegeire, nyomon követi a sorsukat?

Nagyon sok gyereket gyógyítottunk a kollégákkal együtt, de az ember mégis a legsúlyosabbakra emlékszik leginkább, hiszen velük töltötte a legtöbb időt, ezek okozták a legtöbb fejtörést, vagy éppen kényszerítettek bennünket nehéz döntések meghozatalára. Annyira jó látni, amikor ezek a gyerekek jó életminőségben élnek, jó érzés találkozni a szülőkkel, akik úgy indultak el, hogy itt a világvége egy súlyos beteg kisgyerekkel, és látni, hogy az életük valahogy helyrekerül, mert vagy teljesen visszanyeri a gyerek az egészségét, vagy egy normális minőségi életet tudott kialakítani a krónikus betegségével együtt. Ilyenkor egy kicsit az orvos is a család részévé válik, közel kerülünk egymáshoz az évek során. Nagyon örülök neki, ha hallok felőlük, és tudom, hogy továbbra is jól vannak. Együtt örülünk a családtagokkal a gyerek sikereinek és egészségének.

Az orvostudomány fejlődésével ma már sokkal több életet tudnak megmenteni, mint korábban, miben látja a fejlődést?

Új műtéti technikák váltak elérhetővé mind a szívsebészet, mind a gyereksebészet területén, az évek során hatalmasat fejlődött a gyerek intenzív terápia, új gyógyszeres kezelések jelentek meg, új diagnosztikus eljárások kerültek bevezetésre, és nem utolsó sorban javult a műszerpark a klinikákon. Ezek mind szükségesek ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani a világ legfejlettebb orvosi egyetemein működő gyerekklinikákkal. Orvosi konferenciákra járunk, és próbáljuk a gyógyításba beintegrálni az új terápiás módszereket, az új hatásos gyógyszereket, amelyek elérhetővé váltak. Az is jó érzéssel tölti el az embert, ha sikerül felzárkózni, vagy csatlakozni a legfejlettebb országok gyerekgyógyászati ellátásának szintjére.

Mit tart a legnagyobb sikerének, illetve elismerésének?

Nagyon sok díjat kaptam, nehéz megmondani, melyik a legnagyobb. Kiemelném a legrangosabb gyerekgyógyászati kitüntetést, amit orvosi munkám elismeréseként kaptam, ez a Schoepf-Merei díj. Orvosként számomra a legtöbbet a Batthyány-Strattmann László-díj jelenti, a civil kitüntetések közül pedig a Szegedért Alapítvány fődíja, illetve most a Díszpolgári cím adományozása okoz fantasztikus örömöt. Nagyon megható, és nagyon örülök neki, hogy a gyerekorvosok munkáját ilyen megbecsülés övezi.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Nagyon remélem, hogy amíg szellemi képességeim birtokában vagyok, tudom folytatni a munkát, nagyon szeretem a hivatásomat. Állandóan figyeljük, hogy milyen újdonságok vannak a gyermekkardiológiában, és ezek közül, ha csak egyet is meg tudunk honosítani, akkor már úgy gondolom, hogy nem hiába dolgoztunk.

Hallgasd meg Dr. Katona Mártával készített interjúnkat, melyből még többet megtudhatsz a kisgyermekek gyógyítójáról: