Nagyon kemény összecsapás vár a szegedi focistákra a sikert – sikerre halmozó PMFC ellen
Hazai pályán másfél hete nem léptek pályára kék – feketék az erőltetett menetelésben, igaz a Gyirmót elleni betlit követően (0:1) a Szeged megcsípte a Kaposvárt (1:2) idegenben. Most a tabella 5. helyezettjeként fémjelzett Pécs következik.

A SZEGEDIEK KÖZÜL KETTEN IS VISELTÉK MÁR A BARANYAIAK MEZÉT
A Szeged – Csanád Grosics Akadémia legutóbbi hét bajnoki találkozójából ötöt megnyert, így bizakodva várhatja a Pécs vendégjátékát. A vasárnapi ellenfél eddig hatszor szerepelt idegenben, amelyeken a megszerezhető tizennyolc pontból csak nyolcat szereztek meg. A szegedi csapatból Mohl Dávid és Miroslav Grumic viselte korábban a PMFC mezét, míg a szakmai stábból Andorka Péter volt profi labdarúgó a piros-feketéknél. A PMFC – nél is lesz régi ismerős, Geiger Norbert a 2016-2017-es szezonban erősítette a szegedi fiúkat. A vendégeknél nem léphet pályára az öt sárga lapos eltiltását töltő Futó Zsombor, míg a hazaiaknál a hosszú ideje sérüléssel bajlódó Tóth Gábor hagyja ki a bajnokit. A Szegednek mindenképpen nyernie kéne, ha szeretne felkapaszkodni a középmezőnyhöz, később az élbolyhoz. Erre ideális lépés a mecsekiek elleni összecsapás, mely vasárnap 17:00 – kor a Szent Gellért Fórumban.

LEGUTÓBB KAPOSVÁRRÓL HOZTUK EL A HÁROM PONTOT A BAJNOKSÁGBAN
Parádés második félidő után hoztuk el a 3 pontot a labdarúgó NB II 13. fordulójában Kaposvárról. Az eredmény 1-2 ide, Simon a 60., Kóródi a 66. percben csavarta a labdát a hálóba.
Forrás: Szeged – Csanád Grosics Akadémia FB



