Bartok Zsófia
-
Közélet
Hidat építenek a két ország lakossága között – Szegedre jöttek a sanghaji egyetem vezetői, elnökségi ülésen egyeztettek az SZTE Konfuciusz Intézetének képviselői
Magyarországon másodikként, a fővároson kívül pedig elsőként nyitotta meg kapuit a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézete 2012-ben. A kínai nyelv oktatása,…
-
Közélet
Gyászba borult Csongrád: elhunyt Gyovai Gáspár, a város korábbi alpolgármestere
66 éves korában elhunyt Gyovai Gáspár, Csongrád korábbi alpolgármestere, vármegyei képviselő, a csongrádi Fidesz elnöke – jelentette be a hírt…
-
Közélet
Nyugat-nílusi láz megbetegedést jelentettek Csongrád-Csanád vármegyében
Hazai eredetű nyugat-nílusi láz megbetegedést jelentettek Csongrád-Csanád vármegyében. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ heti összefoglalójában azt írta, hogy egy…
-
Mindenmás
Segített egy árokba borult autó utasainak a sofőr, csak egy baj volt vele: mindezt ittasan tette – most vádat emeltek ellene Szegeden
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt egy sofőrrel szemben, aki ittasan segített egy árokba borult autó utasainak. Mint kiderült, a…
-
Közélet
Balhé a Tisza Párt rendezvényén: a biztonságiak vonszolták ki Szabó Bálintot
Szolnokon volt a Tisza Párt országjárásának következő megállója, ahol Magyar Péter tartott beszédet. Az eseményről nem hiányzott Szabó Bálint sem,…
-
Mindenmás
Kiváló testnevelő tanár elismerést kapott Herbertné Auth Adél, a sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola testnevelője
A Magyar Testnevelési Egyetem 100 éves évfordulója alkalmából rendezték meg a Testnevelő Tanárok Ünnepét, amelyet díjátadó, tudományos konferencia, kampuszbejárás, szoboravatás…
-
Mindenmás
Napi pakk: felhős-napos időjárással köszönt ránk a kedd Szegeden, Péterfy Bori születésnapján
Kellemes őszi nap elé nézünk: velünk maradnak a felhők az égen, de azért napsütésből sem lesz hiány Szegeden. Ma van…
-
Mindenmás
Kedden napos-felhős időre, és 16 fokra számíthatunk Szegeden
Kedden változóan napos-felhős időre készülhetünk Szegeden. Csapadéktól nem kell tartanunk, de az északi-északnyugati szél helyenként élénk lehet. Hajnalra foltokban pára,…







