alkotmánybíróság
-
Közélet
Négy alkotmánybírót érintene a 70 éves korhatár, amely korábban is része volt a magyar jogrendnek
Ahogy arról korábban a Szeged365.hu oldalán beszámoltunk, Magyar Péter június 22-én (hétfőn) a Parlamentben jelentette be, hogy a Tisza Párt…
-
Közélet
Magyar Péter: „ezek után kár szót vesztegetni Sulyok Tamásra”
Ahogy a Szeged365.hu korábban beszámolt róla, Sulyok Tamás köztársasági elnök alkotmányértelmezést kezdeményezett, azonban ez nem valósult meg, mivel hét alkotmánybíró…
-
Közélet
Hét alkotmánybíró is kizárási okot jelentett be, nem tárgyalják Sulyok Tamás indítványát
Eredetileg június 22-én tárgyalta volna az Alkotmánybíróság Sulyok Tamás köztársasági elnök indítványát. Az államfő alkotmányértelmezést kezdeményezett annak megvilágítására, hogy az…
-
Mindenmás
Elhunyt Kiss László, az Alkotmánybíróság volt tagja
Életének 76. évében elhunyt Kiss László, az Alkotmánybíróság volt tagja. 1998 és 2016 között volt az Alkotmánybíróság tagja, alkotmánybírói megbízatása…
-
Közélet
Az Alkotmánybírósághoz fordul Hódmezővásárhely, mert egyedüliként csak ők nem kaptak támogatást a Versenyképes Járások Program keretében
Mártély, Mindszent, Székkutas és Hódmezővásárhely közül csak az utóbbi nem kapott a Versenyképes Járások program 500 milliós áprilisi juttatásából, ezért…
-
Közélet
A Magyar Bankszövetség öt tagja az Alkotmánybírósághoz fordult a kamatstop meghosszabbítása miatt
Korábban megírtuk, hogy június közepén a Kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette, hogy még fél évig marad a kamatstop. A Magyar Bankszövetség…
-
Közélet
A Szegedi Tudományegyetem professzora, Csongrád-Csanád Megye Díszpolgára váltja Sulyok Tamást az Alkotmánybíróság élén
Sulyok Tamás köztársasági elnökké választását követően a kormánypártok Trócsányi Lászlót, a Magyar Jogász Egylet elnökét jelölik az Alkotmánybíróság (Ab) megüresedő helyére –…
-
Szegedi Arcok
Le a kalappal: a dobogó legtetején végzett az SZTE ÁJTK csapata az Országos Alkotmánybírósági Szimulációs Versenyen
2022 novemberében, harmadik alkalommal rendezték meg Budapesten az Országos Alkotmánybírósági Szimulációs Versenyt, amelyen a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar…







