DIGI
-
Mindenmás
Újból árat emel a DIGI, az infláció mértékével nőnek majd a díjak Szegeden
Május 1-jétől újból árat emel a 4iG által 2022 elején felvásárolt DIGI, a szolgáltatónál a tulajdonosváltás óta ez lesz a harmadik…
-
Mindenmás
Rendkívüli leállást jelentett be a DIGI, a televíziós és az internetes szolgáltatások is szünetelnek majd Szegeden
Február 1-jén (szerdán) a hajnali órákban Szegeden sem lesznek elérhetőek a DIGI televíziós és internetes szolgáltatásai. Az Index szerint a…
-
Közélet
Bepanaszolták a Gazdasági Versenyhivatalnál a telekommunikációs szolgáltatók automatikus inflációkövető díjemelését
A GVH panaszeljárás keretében vizsgálja, vajon van-e versenyjogi vonatkozása annak, hogy a négy nagy telekommunikációs szolgáltató (Magyar Telekom, Yettel, Digi,…
-
Közélet
Az energiaválság miatt megugrottak a működési költségek, árat emel a DIGI
A magyar telekommunikációs szektor több szereplőjéhez hasonlóan a DIGI is a jelenlegi makrogazdasági helyzethez igazítja szolgáltatásainak árazását – számolt be…
-
Mindenmás
Valami nem stimmel a Telekom és a Flip háza táján – több helyen is akadozik Szegeden (frissítve)
Csütörtök este több Olvasónk is jelezte felénk, illetve Szeged 365 társalgó csoportunkba is írtátok, hogy akadozik, vagy abszolút nincs Telekom…
-
Közélet
A DIGI megtévesztette ügyfeleit, 190 millió forintos bírságot kapott
Az ügyfelek megtévesztése miatt 190 millió forintos bírságot szabott ki a DIGI Távközlési és Szolgáltató (DIGI) Kft.-re a Gazdasági Versenyhivatal – tájékoztatta…
-
Kikapcs
Gépek Lázadása: összeomlott a DIGI, Szegeden sincs internet és TV (frissítve: már van)
Nem működik a Digi TV, sőt, internet és telefon sincs – tudtuk meg több tucat olvasónktól. Hab a tortán, hogy…
-
Mindenmás
Megszólalt a DIGI: műszaki átállás és kábelrongálás volt az akadozó internet oka
Rengeteg jeleztétek ma is, hogy a DIGI internetszolgáltatásával ismét baj van: Szeged területén több helyen is akadozik, vagy egyáltalán nem…