gázolás
-
Mindenmás
Súlyos egészségromlással járó sérülést okozott egy nő, miután biciklivel gázolt Szegeden – most vádat emeltek ellene (videóval)
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki figyelmetlenül biciklizve elütött egy járdán kocogó személyt tavaly tavasszal,…
-
Mindenmás
Kerékpárost gázolt a Napfény InterCity, a szegedi fővonalon hosszabb eljutási időre kell számítani
A szegedi fővonalon hosszabb eljutási időre kell számítani, mert Ceglédnél baleset miatt nem közlekedhetnek a vonatok Kecskemét felé – közölte…
-
Mindenmás
Embert gázolt a Szegedre tartó Napfény InterCity
Szombat kora délután a Nyugati pályaudvarról Szegedre tartó Napfény InterCity elgázolt egy embert Kecskemét közelében, közölte a Mávinform Facebook-oldalán. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a szerelvényen mintegy 120 utas…
-
Mindenmás
Végleg eltiltanák a járművezetéstől: úgy elgázolt egy zebrán áthaladó gyalogost az idős nő Kisteleken, hogy az később sajnos belehalt a sérüléseibe
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal az idős nővel szemben, aki tavaly ősszel, Kisteleken elgázolt egy zebrán áthaladó gyalogost,…
-
Mindenmás
Elütött egy diáklányt a zebrán, majd távozott a helyszínről egy idős férfi Szentesen (videóval)
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt egy idős férfival szemben, mert elütött egy diáklányt, majd távozott a helyszínről Szentesen. Az…
-
Mindenmás
Újabb infók: egy rendőrt gázolt halálra a Szegedre tartó vonat Cegléden
Mint ma megírtuk, egy édesapa vetett véget életének kedden, amikor a Nyugati pályaudvarról 11:50-kor Szegedre indult Napfény InterCity elé lépett Cegléden,…
-
Mindenmás
Tragédia: embert gázolt a Napfény InterCity, hosszabb eljutási idővel kell számolni a szegedi fővonalon
Baleseti helyszínelés miatt a szegedi fővonalon a délutáni órákban hosszabb eljutási időre kell számítani. Cegléd és Nagykőrös között pótlóbuszok szállítják az utasokat…
-
Mindenmás
Zokogva beszélt a bíróságon a tragikus gázolás pillanatáról az a nő, aki mellől egy kamion elé szaladt egy 6 éves kislány Szegeden
Zokogva beszélt a bíróságon a tragikus gázolás pillanatáról az a nő, aki mellől egy kamion elé szaladt egy 6 éves…







