katalizátor
-
Mindenmás
Utcán parkoló autók katalizátorait lopkodta egy bolgár férfi – 21 embert károsított meg többek között Szegeden, Makón, és Hódmezővásárhelyen
A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a bolgár férfival szemben, aki sorozatosan követett el lopásokat több vármegyében – közölte…
-
Mindenmás
Elkapták a szegedi rendőrök a katalizátor-tolvajokat! Kilenc járművet rongáltak meg, amivel közel egymillió forintos kárt okoztak
Még január elején osztotta meg szerkesztőségünkkel egy olvasónk, hogy a katalizátorokat lopkodják le az autókról Makkosháza környékén. Sajnos az ő…
-
Mindenmás
Katalizátor-tolvajokra figyelmeztetnek Makkosházán (frissítve)
Tavaly októberben hívták fel a figyelmet arra, hogy a Csongrádi sugárúton és annak környékén 2-6 fős maszkos “fiatalemberek” járkálnak lépcsőházról…
-
Mindenmás
Vágták és vitték: 5 autó katalizátorát lopta el két férfi Hódmezővásárhelyen
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen indult nyomozás, aki július 28-án az éj leple alatt öt jármű katalizátorát vágta le…
-
Mindenmás
Katalizátort akart lopni két román férfi az egyik szegedi lakótelep parkolójában
A Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást annak a két román állampolgárságú férfinak az ügyében, akik egy szegedi lakótelepen akartak…
-
Mindenmás
Egy négyfős csoportot kapcsoltak le a rendőrök Szeged mellett: katalizátorokat vágtak le az autókról, majd loptak el a városban
A hódmezővásárhelyi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki két férfit és két nőt, akik katalizátorokat vágtak le autókról a városban – olvasható…





