körforgalom
-
Mindenmás
Leszakadt ágak akadályozhatják a haladást az egyik szegedi körforgalomnál
Egyik olvasónk számolt be nekünk arról, hogy leszakadt ágak miatt, piros szalaggal lezárták az egyik körforgalom melletti járdát a gyalogosok…
-
Mindenmás
Meghirdették az év legrosszabb körforgalma címért zajló versenyt, vármegyénkből is beválogattak egyet
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata idén is meghirdette az Év Körforgalma pályázatot. Erre a hírre a Totalcar…
-
Smart Szeged
Körforgalmat kaphat a kübekházi határátkelőhely előtti szakasz, ide csatlakozna be az út a romániai Óbébáról, de felújítanák a Kübekháza-Szőreg közötti állami utat is
Kübekházán tárgyalt a múlt héten Ioan Bohancanu óbébai polgármester Molnár Róbert polgármesterrel és Kucsera Istvánné alpolgármesterrel. Kübekháza önkormányzati vezetői átadták…
-
Mindenmás
Ma is balesettel indult a nap Algyőn, koccanás volt a körforgalomban, a hídon pedig csak félpályán engedik a forgalmat
Csütörtökre reggelre is jutott baleset, ugyanis fél 9 környékén autók karamboloztak az algyői körforgalomban. Sőt, az is nehezíti a közlekedést,…
-
Szegedi Arcok
Forgalommal szemben bicajozott a kétsávos körforgalomban az egyik kerékpáros Szegeden – videó is készült róla
Bátor tettet hajtott végre az a szegedi kerékpáros, aki csak úgy lazán a forgalommal szemeben csapatta a bicajával az egyik…
-
Mindenmás
Hétfőtől lezárják a Kálvária sgt. – Veresács utcai körforgalom közötti szakaszt
Hétfőtől vízbekötési munkálatok miatt lezárják Szegeden, a Kálvária sgt. – Veresács utcai körforgalom Kálvária sugárúti behajtó és a Kálvária téri…
-
Mindenmás
Forgalommal szemben hajtott egy autós Hódmezővásárhelyen, a Kálvin János téri körforgalomban
A forgalommal szemben hajtott egy sofőr Hódmezővásárhelyen, a Kálvin János téri körforgalomban még szombaton. A mutatványt a Hódpress egyik olvasója meg…
-
Mindenmás
Személygépkocsi és tartálykocsi ütközött az algyői körforgalomnál
Személygépkocsi és tartálykocsi ütközött az algyői körforgalomnál, péntek délután, tudtuk meg Olvasóinktól, Bettinától és Tamástól. Mint írták nekünk a baleset…