Nemzeti Menet
-
Közélet
Számháború: megjelentek az első számadatok a Békemenetről és a Nemzeti Menetről
Elindult a számháború, a Magyar Turisztikai Ügynökség mobilcellaadatok alapján arra jutott, hogy a vasárnapi budapesti Békemeneten mintegy 180 ezer fő,…
-
Közélet
Nemzeti Menet: Magyar Péter felidézte az 1848-as eseményeket, beszélt a Tisza Párt programjáról, a rendezvényen pedig szegediek is ott voltak (frissítve)
Március 15-én a FIDESZ és a TISZA is megmozdulások tart: előbbinek a rendezvénye a Békemenet címet viseli, utóbbi pedig a…
-
Kikapcs
Hivatalos: Békemenet és Nemzeti Menet is lesz ugyanazon a napon
“Március 15-én Békemenet. A legnagyobb” – ezzel a röpke szöveggel jelezte kedden délelőtt Orbán Viktor, hogy idén március 15-én lesz…
-
Közélet
Magyar Péter: “Ma nem jobb- és baloldaliak vagyunk, hanem ma magyarok vagyunk, akkor is, ha a Nemzeti Meneten vagy a Békemeneten voltunk”
Mint megírtuk, míg a Békemenet résztvevői a budapesti Kossuth téren hallgatták Orbán Viktor beszédét, addig a Magyar Péter által szervezett Nemzeti…
-
Közélet
Elindult a Nemzeti Menet, Magyar Péter meggyújtotta a forradalom lángját (frissítve)
Míg a Békemenet résztvevői megérkeztek a budapesti Kossuth térre, addig a Magyar Péter által szervezett Nemzeti Menet résztvevői is már…




