támogatás
-
Szegedi Arcok
Havi 100 ezer forinttal támogatja a leendő pedagógusokat az SZTE – 200 hallgató vehette át a Zirzen Janka Ösztöndíjat Szegeden (galéria)
Újabb 200 tanár- és pedagógusképzésben részt vevő hallgató részesülhet a Szegedi Tudományegyetem Zirzen Janka Ösztöndíjában a 2026/2027-es tanév őszi félévében.…
-
Közélet
Pósfai Gábor: megszűnik a közszolgálati dolgozók évi egymillió forintos támogatása, 9000 rendőr hiányzik a rendvédelem területéről Magyarországon
Év végével kivezeti a közszolgálati dolgozók évi egymillió forintos otthonteremtési támogatását a kormány – erről a belügyminiszter beszélt az RTL…
-
Mindenmás
Napi korrekt: egy másik vegyipari vállalat segítséget ajánlott a szegedi Medikémiának a tűzeset után
Mint megírtuk, csütörtökön tűz ütött ki a szegedi Medikémia Zrt. vegyi üzemében. A tüzet már eloltották, és egy másik festékgyárral…
-
Mindenmás
Négy részletben érkezik a dízelautósok támogatása: így fogják megkapni a húszezer forintot
Megjelent a dízelüzemű személyautók után járó támogatás részletszabályait rögzítő kormányrendelet a Magyar Közlönyben. A Magyar Péter kormányfő által aláírt szabályok…
-
Közélet
Fodor Antal: „kezdeményeztük, hogy Szegeden havi 15 ezer forintos támogatást kapjanak a jó tanuló, szociálisan rászoruló gyermekek”
Dr. Fodor Antal önkormányzati képviselő közösségi oldalán jelentette be, hogy az Összefogás Szeged Jövőjéért Frakció kezdeményezte, hogy havi 15 ezer…
-
Smart Szeged
A középiskolásokat, és a 35 év alatti fiatal kutatókat is támogatják: már elérhető a SZAB–SZTE Tudományos Díj két pályázata Szegeden
Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság (SZAB), „A Tudomány Támogatásáért a Dél-Alföldön” Alapítvány és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) idén is meghirdette…
-
Közélet
Felháborodtak a polgármesterek a Magyar Falu Program aránytalan pénzosztása miatt, Csongrád-Csanád vármegyében is mindössze három település nyert
Nyilvánosságra hozta a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium a Magyar Falu Program két, 2026-os pályázati eredményeit. A döntés után több településvezető…
-
Közélet
Szondi Vanda: automatikusan, két részletben érkezik az iskolakezdési támogatás, nem kell igényelni, és nem terheli semmiféle adó
A két részletben érkező iskolakezdési támogatás automatikus, nem kell igényelni, és nem terheli semmiféle adó – közölte Szondi Vanda kormányszóvivő…







