Felháborodtak a polgármesterek a Magyar Falu Program aránytalan pénzosztása miatt, Csongrád-Csanád vármegyében is mindössze három település nyert
Nyilvánosságra hozta a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium a Magyar Falu Program két, 2026-os pályázati eredményeit. A döntés után több településvezető is szóvá tette a szélsőséges pénzosztást, úgy vélik, hogy látványos a különbség a vármegyék között. Pungor Edit, a Csongrád-Csanád vármegyéhez tartozó Kübekháza független polgármestere arról számolt be, hogy a vármegyénkben mindössze három település nyert, ám azok mindkét kiíráson.
Berettyóújfalu polgármestere a Magyar Falu Program 2026-os eredményeit megosztotta közösségimédia-oldalán, azt írta, a frissen közzétett vármegyénkénti megoszlás a hajdú-bihari települések szempontjából lesújtó. Hajdú-Bihar vármegye az országosan megítélt támogatások mindössze 0,30 százalékát kapta meg, amivel a 19 vármegye rangsorában az utolsó előtti helyre került. A vármegye három települése összesen 65 millió forintot nyert el a 10 milliárdos keretből.
KIRÍVÓ ARÁNYTALANSÁG
Muraközi István kiemelte, az élmezőnyben Vas vármegye 18,61, Borsod-Abaúj-Zemplén 15,04, Baranya 14,31, Zala pedig 14,06 százalékkal szerepel. Az arányokat vizsgálva „Vas vármegye több mint hatvanszor akkora mértékben részesült a támogatásokból, mint Hajdú-Bihar. Ez már nem egyszerű különbség, hanem olyan kirívó aránytalanság, amely magyarázatot követel”. Az Index azt írja, hogy a vármegye legtöbb, összesen 41 települést magában foglaló, Berettyóújfalu központú Hajdú-Bihar 04. számú országos egyéni választókerületéből is csupán két település, Bihardancsháza és Bedő részesült a pályázati keretből.
NEM JÁRT JOBBAN CSONGRÁD-CSANÁD SEM
Nem járt sokkal jobban Csongrád-Csanád sem, itt is csak három település kapott támogatást: Csanádpalota, Pitvaros, és Újszentiván. Kübekháza független polgármestere, Pungor Edit szóvá is tette, hogy Csongrád-Csanád vármegyében a két pályázati kiírásban összesen három település részesült támogatásban – mindhárom viszont mindkét konstrukcióban nyertesként szerepel. A vármegye nem sokkal jobb, 15. helyen szerepel 0,75 százalékkal, mintegy 163 millió forint támogatással.
„Sajnos Kübekháza ezúttal nem kapott támogatást” – közölte Pungor Edit. Hozzátette, a település két, viszonylag szerény összegű fejlesztésre pályázott: a temetőkerítés felújítására mintegy 6,5 millió forintot, a Mátyás utca balesetveszélyes járdaszakaszának rendbetételére pedig szintén nagyjából 6,5 millió forintot igényelt.
A polgármester fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a Magyar Falu Program esetében egy előre meghatározott, úgynevezett proforma nyomtatványt kell kitölteni, amely gyakorlatilag egységes adatlap – vagyis véleménye szerint ezeket a pályázatokat nem lehet „jól” vagy „rosszul” megírni. A támogatás elmaradása ellenére a temetőkerítés felújításáról nem mondanak le. Pungor Edit zárásként azt írta, továbbra is dolgoznak Kübekházáért, és a rendelkezésükre álló lehetőségekből igyekeznek megvalósítani a település számára fontos fejlesztéseket.



