Varga Mihály
-
Közélet
Még ne kezdjük vágni a centit? Varga Mihály elárulta, mikor vezethetik be az eurót Magyarországon
Mai kamatdöntő ülésén változatlanul 6,5 százalékon hagyta az irányadó rátát a Magyar Nemzeti Bank. Ezzel immár tizedik egymást követő alkalommal…
-
Közélet
Nincs kegyelem: megszaporodtak a csalások, ezért megváltoztatják a banki utalások rendszerét
Az utóbbi időben egyre több banki csalásról érkeznek hírek, az egész országban, és Szegeden is többen áldozattá váltak. Mint kiderült,…
-
Közélet
Eltűnt milliárdok: Varga Mihály kezdeményezi a vagyonkezelő alapítványok megszüntetését
Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök kedden úgy nyilatkozott, hogy „a profiltisztítás érdekében” egyeztetést kezdeményezett a kormánynál a vagyonkezelő alapítványok megszüntetése ügyében.…
-
Közélet
Varga Mihály: Magyarország vállalta az euró bevezetését, a magyar gazdaságpolitikának törekednie kell arra, hogy a feltételeket a csatlakozáshoz teljesítse
Orbán Viktor miniszterelnök november végén a rádióinterjújában bejelentette, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter veszi át a stafétát a márciusban leköszönő Matolcsy Györgytől…
-
Közélet
Ma derült ki, hogy Varga Mihály lesz a jegybankelnök, majd egyszer csak megjelent Szegeden
Ma reggel jelentette be Orbán Viktor, hogy Varga Mihályt jelöli a következő jegybankelnöknek. Ő lenne Matolcsy György utódja a jegybank…
-
Közélet
Orbán Viktor bejelentette, ki lehet Matolcsy György utódja a jegybank élén
Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában bejelentette, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter veszi át a stafétát a márciusban leköszönő Matolcsy Györgytől a…
-
Közélet
Varga Mihály: januárban ismét nyugdíjemelés lesz
A költségvetési munkacsoport egyeztetett a jövő évi nyugdíjakról, januárban nyugdíjemelés lesz, februárban pedig ismét jön a 13. havi nyugdíj –…
-
Mindenmás
„Itt embernek nézik az embert és megmutatják, hogy lehet ezzel is élni“- Mihály súlyos stroke-ját követően a Szent Vincent Rehabilitációs Központban lépett a gyógyulás rögös útjára
Varga Mihály élete februárban változott meg gyökeresen. Egy átlagos munkanapként indult az a nap is, ám az addig életerős férfi…






