vizsga
-
Közélet
Robotokkal és látványos kísérletekkel várja a továbbtanulás előtt álló diákokat a szegedi Karolina Iskola – januárban közel 3000 diák vizsgázik majd Csongrád-Csanád vármegyében
Békarobotot és körhintát építhetnek, látványos biológiai és kémiai kísérleteket nézhetnek meg, és egy különleges drámafoglalkozáson is részt vehetnek a szegedi…
-
Mindenmás
Újabb vizsganap zárult le Mórahalmon: sokan lettek Aranykalászos gazdák Szeged környékén (képek)
Vasárnap vizsga zajlott Mórahalmon a Madel Kft.-nél, ahol újabb csoport szerezte meg az Aranykalászos gazda képesítést. A nap nemcsak a…
-
Közélet
Okosóra segítségével próbált puskázni egy kolozsvári hallgató, majd miután a tanár észrevette, rátámadt
Őrizetbe vették azt a kolozsvári egyetemi hallgatót, aki néhány nappal ezelőtt fizikailag bántalmazott egy tanárt, miután a vizsgáztató észrevette, hogy okosóra segítségével…
-
Közélet
Elindultak a Pintér-féle tanárvizsgák! Eddig már mintegy tízezren vizsgáztak le, mutatjuk, ebből hányan buktak meg
Eddig mintegy tízezer pedagógus vizsgázott le a Pintér Sándor belügyminiszter által kötelezően előírt továbbképzés után. Ők már „megújították” a Nemzeti alaptantervvel (NAT), illetve az…
-
Közélet
Kijött az új rendelet, már a pedagógusok sem használhatják bármikor a mobiltelefonjukat
A tanévkezdés napján jelent meg az a rendelet, amely korlátozza a pedagógusok digitális eszközhasználatát és előírja a tanárok és óvónők,…
-
Közélet
Reagált a tárca: ezért vizsgáztatnák a pedagógusokat és korlátoznák mobilhasználatukat
Vizsgázniuk kell a pedagógusoknak a Nemzeti alaptantervből, az eredmény a teljesítményértékelésbe is beleszámít – derül ki egy rendelettervezetből, ami emellett…
-
Közélet
Jöhet a tanárok távoktatása, vizsgázni küldené őket a Belügyminisztérium: a sikeres teljesítéshez a húsz kérdésből legalább tizenötre kell helyesen válaszolni
Pintér Sándor belügyminiszter olyan rendelet kiadására készül, amely főszabály szerint szeptember 1-jétől terjedne ki minden óvodában, általános iskolában, gimnáziumban, szakgimnáziumban, szakiskolában vagy készségfejlesztő…
-
Közélet
Még japán és orosz nyelvből is érettségiznek Csongrád-Csanád vármegyében, mutatjuk, hány diák ad majd számot tudásáról a következő hetekben
Mint megírtuk, május 3-án a hagyományoknak megfelelően a nemzetiségi nyelv és irodalom tárggyal vette kezdetét az érettségi vizsga. A következő…






