Mindenmás

7 program koronavírus idejére

Persze ha egészségesek vagyunk, de a járvány ellenére. Szeged egyelőre nem kifejezetten gócpont, szerencsére. Az egyetem, a szórakozóhelyek bezártak, akárcsak a színházak és a mozi. Nézzük meg, mégis hol tölthetjük el szabadidőnket. Kültéri és beltéri helyek egyaránt következnek.

  1. Kisebb vendéglátó helyek

Ezeken a helyeken általában a rendezvényeket is megtartják. Ilyen például a Grand Café, ahol a Balsorsrontó Humppa Party néven egy különleges disco várja az érdeklődőket. Az azt megelőző két program ugyan elmarad, de a kávézó részlegbe tervezett kis disco nem. A kávézó befogadóképessége ugyanis nem éri el a 100 főt, és erre a szervezők kifejezetten oda is figyelnek. A Grand Café csak egy példa volt, a többi kisebb kávézóba/sörözőbe is be lehet ülni.

Fotók: Szabó Dávid

2. Cinema City

Az ő érdekességüket már mi is megírtuk. 99 főig beengedik az érdeklődőket. Ennek sokan örülnek, mások pedig kissé cinikus viselkedéssel vádolják a szervezőket, mondván, a vírus úgysem tud számolni.

3. Tiszapart

Talán ezen a hétvégén kevésbé ajánlom, de ha már úgyis hamarosan zárva lesznek a sulik, hát nem hagyható ki a fiatalok egyik kedvelt találkozóhelye. Persze csak ismétlem magam, hideg időben, influenza járvány idején csak nagyon óvatosan.

4. Somogyi Könyvtár

Talán nem vagyok egyedül, ha azt mondom, a könyvtárak bezárása is nagy érvágás. Pláne akkor, ha lehet, hogy lenne egy kicsi időnk. Péntek délutáni információink szerint a Somogyi Könyvtár, bár tömegrendezvényeket nem tervez, de éppen ezért nem zár be.

5. Újszegedi Liget

Kiválóan alkalmas sétálásra, pihenésre, olvasásra, kutyasétáltatásra, sőt, ahogy Szabó Dávid fotóján is látszódik, ha van szék, akkor még alhatunk is benne. Ugyanaz a helyzet vele, mint a Tiszaparttal. Hideg időben inkább legyünk óvatosak!

6. Széchenyi tér

Ha már úgyis elmarad a XI. Toros Pálinkafesztivál, akkor a tér szintén a séta, a pihenés és az olvasás jó célpontja lehet.

7. Szegedi Pinceszínház

Mivel a színház nézőtéri befogadóképessége 50 fő körül mozog, ezért előadásaikat megtartják. Ezt közleményben hozták nyilvánosságra. Az elkövetkezendő hetekre pedig van is műsor bőségesen, azoknak akik amúgy is szeretnek színházba járni, és azoknak is, akik még nem.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb