Sport

Vacsora közben érte a hír a szegedi úszókat Bulgáriában, hogy azonnal induljanak, mert lezárták a szerb határt.

Kalandos úton, 13 és fél óra alatt a Kárpátokon, Románián keresztül jöttek haza, az utolsó pillanatban a HAÁSZ Szegedi Úszó Egylet válogatott versenyzői és edzői a magaslati edzőtáborból.

A szegedi válogatottak úszók az elmúlt 11 hétből hatot külföldön töltöttek. Készültek a magyar bajnokságra, illetve a budapesti Európa-bajnokságra. Gellért Gábor, a Szegedi Úszó Egylet vezetőedzője mesélt arról a szeged365.hu-nak, hogy az elmúlt napokban alaposan felborult az ő életük, terveik is.

Gábor: „A Kanári-szigeteken is eltöltöttünk egy kis időt a felkészülés során, illetve próbáltunk a lehető legjobban felkészülni a hazai rendezésű EB-re valamint a korosztályos, junior világversenyekre is. Az életünk az elmúlt két hétben teljesen felfordult. Gyakorlatilag pánikszerűen kellett hazajönnünk Bulgáriából. Az elmúlt héten még a Szegedi Sport-és Fürdők jóvoltából tudtunk edzeni Szegeden. Hasonlóan a többi kollégához én is csináltam egy rövid formába hozást és egy felmérő versenyt. Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert az országos bajnokság elmarad, az eredményeink viszont nagyon jók lettek.”

A Kanári-szigeteken is készültek, balról jobbra: Ulrich Botond,Vas Luca,Fábián Bettina,Olasz Anna. Fábián Fanni, Fábián Milán

A jelenlegi helyzetben azonban minden bizonytalan. A legfontosabb az egészség, ennek érdekében gyorsan lépett a hazai szövetség.

Gábor: „Hétfőn a teljes magyar olimpia A- és B-válogatott keret koronavírus-teszten vett részt Budapesten, edzők és versenyzők egyaránt, amit egy magáncégtől rendelt meg a Magyar Úszó Szövetség. Amennyiben mindenkinek negatív lesz a tesztje, akkor a budapestiek a fővárosban két helyszínen, a vidékiek pedig Balatonfűzfőn és Kaposváron vonulnak zárt edzőtáborba.”

Az Európai Úszó Szövetség elhalasztotta a budapesti Európa-bajnokságot, ami a jelenlegi tervek szerint idén augusztus második felében, 17-től 30-ig lenne.

Ez természetesen csak egy terv.

„Ezen a héten pihenő van, jövő héttől pedig a válogatottak reményeink szerint a vízben, a kicsik pedig a szárazföldön készülnek. Akinek szükséges, elsősorban a válogatottaknak, biztosítunk eszközöket TRX-et, medicinlabdát és úszó ergométert is.”

Kedden délután kiderült, az olimpia is átkerül 2021-re. Erről korábban már írtunk:

A Magyar Úszó Szövetség elnöke, dr. Wladár Sándor egy hosszú levelet juttatott el a tagszervezetek vezetőihez, így a szegediekhez is, amiben beszámol arról, hogy a válogatottak, szigorú feltételek mellett, de medencében folytathatják az edzéseket. Ebből idézünk:

dr. Wladár Sándor: „Elkészültek a pályahasználatot és az edzéstervek megvalósítását garantáló tervek és beosztások, ki melyik uszodában készül fel, milyen idősávban. Úgy gondolom, más sportágakkal összevetve ez egy fajta kiváltság a magyar úszósportnak, hiszen a legtöbb sportágban akár május közepéig is felfüggesztették az edzések, létesítmények látogatását.

Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a helyzet plusz terhet ró úszóinkra és az őket felkészítő szakemberekre, hiszen a nap 24 órájában fegyelmezett életvitelt követel meg – heteken át. Ugyanakkor megmutathatjuk más sportágaknak, hogy fegyelmezetten meg tudjuk, meg tudjátok csinálni. Egyszerűen nincs más alternatíva!

A többieknek pedig otthon kell folytatniuk a felkészülést, amihez a Szövetség minden támogatást biztosít.

Valószínűleg a jó hangulatú, közös edzésekre is várni kell most egy darabig.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb